Ezrek tüntettek a párizsi Concorde-téren csütörtök este a parlamenti szavazás nélkül elfogadott nyugdíjtörvény ellen.
A jogszabály értelmében a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 62-ről 64 évre emelik Franciaországban. A törvény kihirdetése hatalmas indulatokat váltott ki országszerte.
Párizsban zavargások törtek ki, a demonstrálók autókat és szeméttel teli kukákat gyújtottak fel, amit a nyugdíjreform ellen sztrájkoló hulladékszállítók már legalább egy hete nem vittek el.
Kapcsolódó tartalom
A tüntetők kordonokat döntöttek fel és utcaköveket dobáltak a rendfenntartókra. A rohamrendőrök könnygázt és vízágyúkat vetettek be a tömeg oszlatására. Az összetűzésekben több rendőr is megsérült.
Tiltakozások törtek ki más francia városokban is, többek között Marseille-ben, Dijonban, Toulouse-ban és Nizzában is. Nantes-ban a demonstrálók a házfalakra fújt graffitikkel azt üzenték, hogy felgyújtják Matignon-palotát, azaz a párizsi kormányfői rezidenciát. A hatóságok a legtöbb helyszínen könnygázt használtak az erőszak megfékezésére, és legkevesebb 200 embert vettek őrizetbe.
Kapcsolódó tartalom
Óriási volt a hangzavar csütörtök délután a parlament alsóházában is, ahol percekkel a nyugdíjreformról szóló törvény második olvasatának szavazása előtt az Élysée-palota bejelentette: Emmanuel Macron francia elnök az alkotmány 49. cikkelyének 3. bekezdése értelmében a parlamentet megkerülve emeli jogerőre a jogszabályt.
A döntést követően az ellenzék hangos „fújolással” és „mondjon le” bekiabálásokkal zavarta meg a francia kormányfő beszédét.
„Nem kockáztathatjuk a nyugdíjaink jövőjét, erre a reformra szükség van” – mondta a szavazás megkerülésének indoklásául a miniszterelnök, majd az alsóház ülését péntek délutánig felfüggesztették. Előzőleg a republikánus többségű felsőház 193 igen és 114 nem szavazattal fogadta el a jogszabályt.
Nem sokkal később az ellenzéki pártok frakcióvezetői bejelentették, bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a francia kormány ellen.
„Megakadályozták, hogy a francia nép akarata érvényesüljön, csak azért, mert nem sikerült többséget találniuk az alsóházban” csütörtökön – fogalmazott a Nemzeti Tömörülés (Rassemblement national, RN) elnöke, hozzátéve, ez a helyzet nem más, mint a francia kormány és Emmanuel Macron kudarcának beismerése.
Kapcsolódó tartalom
A pártoknak 24 órájuk van arra, hogy bizalmatlansági szavazást kezdeményezzenek, és ha a teljes ellenzéknek sikerül közös nevezőre jutnia, az akár a Macron-adminisztráció végét is jelentheti.