Aktuális

Itt nézheti vissza Orbán Viktor ünnepi beszédét

Utcai háború Franciaországban: komoly következményekkel járhatnak a tüntetések Macronra nézve

Utcai háború söpört végig Franciaországban, miután Emmanuel Macron elnök parlamenti szavazás nélkül döntött, és felemelte a nyugdíjkorhatárt 62-ről 64 évre. A döntés után tömegek vonultak utcára, gyújtogattak és összecsaptak a rendőrökkel. A rohamrendőrök vízágyúkat és könnygázt vetettek be, több mint háromszáz embert pedig őrizetbe vettek. A francia sajtó közben arról ír: előfordulhat, hogy Emmanuel Macron és a kormány belebukik a belpolitikai káoszba. Az biztos, hogy az elnök ellen több bizalmatlansági indítványt is benyújtottak.

 

Zavargásokba torkolltak a csütörtök esti tiltakozások Franciaország-szerte. A tüntetők gyújtogattak, kordonokat borítottak fel és utcaköveket dobáltak a rendfenntartókra. Az emberek azután vonultak utcára, hogy Emmanuel Macron francia elnök úgy döntött: parlamenti szavazás nélkül lépteti hatályba a nyugdíjtörvényt, amelynek értelmében a jelenlegi 62-ről 64 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Franciaországban.

Kapcsolódó tartalom

Tiltakozások voltak más francia városokban is, többek között Nantes-ban, Marseille-ben, Dijonban, Toulouse-ban és Nizzában is.

A hatóságok a legtöbb helyszínen könnygázt használtak az erőszak megfékezésére, és legkevesebb háromszáz embert vettek őrizetbe.

Párizsban a rendbontók máglyát raktak a szeméthalmokból, amelyek a köztisztasági alkalmazottak sztrájkja miatt már több mint egy hete halmozódtak a francia fővárosban. Pénteken is csak néhányan álltak munkába, hogy megtisztítsák az utcákat. A szakszervezetek ugyanis blokád alá vonták a kukásautók parkolóit és a szemétégetőket. A párizsi városvezetés becslései szerint így péntek délig elérte a tízezer tonnát az utcákon felgyűlt hulladék mennyisége.

A francia kormány nyugdíjreformja ellen tüntetnek a párizsi Concorde téren (Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat)

A munkabeszüntetések miatt lezárták a marseilles-i kikötőt. Hetek óta akadozik a vonatközlekedés is, péntek délelőtt pedig a párizsi gyorsforgalmi körgyűrűt is megbénította néhány száz tüntető.

Közben a legnagyobb francia szakszervezet a jövő hét első napjaira is sztrájkba hívta tagjait a nemzetgyűlés megkerülésével elfogadott törvény miatt.

Kapcsolódó tartalom

Az ellenzéki pártok egy része bejelentette, bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a francia kormány ellen. Pénteken ezt meg is tették, több mint 90 képviselő aláírásával.

Szeretnénk hazánk hasznára válni azzal, hogy az igazságtalan és hatástalan nyugdíjreform ellen szavazunk. A bizalmatlansági indítvány arról szól, hogy megőrizzük parlamentáris demokráciánkat, amellyel visszaéltek. Arról szól, hogy meghallgatjuk polgártársainkat, hiszen 80 százalékuk támogatja ezt a bizalmi szavazást” – fogalmazott Bertrand Plancher, a LIOT parlamenti csoport elnöke.

Nem sokkal később a Nemzeti Tömörülés Marine Le Pen vezette frakciója is saját bizalmatlansági indítványt nyújtott be. A Francia Kommunista Párt egyik parlamenti képviselője pedig közösségi oldalán jelentette be: népszavazást kezdeményeztek, hogy a nyugdíjkorhatárt ne lehessen 62 évnél tovább emelni.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még