Aktuális

Egy fegyveres túszejtő több embert megölt az Egyesült Államokban

Észak-Korea megerősítette, hogy interkontinentális rakétát bocsátott fel

Észak-Korea pénteken megerősítette, hogy előző nap interkontinentális ballisztikus rakétát bocsátott fel, a kísérletet személyesen Kim Dzsongun észak-koreai vezető és lánya felügyelte – derült ki a helyi sajtóból.

A csütörtökön a Japán-tenger irányába indított rakéta Hvasong-17-es típusú volt – közölte az állami KCNA hírügynökség, hozzátéve, hogy az válasz volt a hétfőn kezdődött amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokra.

Az országot vezető Koreai Munkapárt lapjában, a Rodong Szinmunban közzétett fotókon Kim Dzsong Un látható, amint távcsővel figyeli, ahogy a fekete-fehér színű rakéta halad az égen. A képeken a vezető mellett lánya is látható.

Kapcsolódó tartalom

A KCNA írása szerint a kísérlet megerősíti az interkontinentális rakéta hadrafoghatóságát. A cikkben kiemelték azt is, hogy a rakétaindítás „nem volt negatív hatással a szomszédos országok biztonságára”.

A dél-koreai hadsereg korábban azt közölte:

a rakéta olyan pályán haladt, hogy elkerülje a más országok feletti átrepülést.

Kim Dzsong Un csütörtökön azt mondta, hogy Észak-Korea „atomfegyverekre atomfegyverekkel fog válaszolni”, és a KCNA tájékoztatása szerint az észak-koreai vezető „a nukleáris elrettentés visszafordíthatatlan megerősítésére” szólított fel.

A katonai elemzők által „szörnyeteg rakétának” nevezett Hvasong-17 elméletileg elegendő hatótávolsággal rendelkezik ahhoz, hogy elérje az amerikai szárazföldet.

Észak-Korea 2017-ben befagyasztotta az interkontinentális ballisztikus rakéták tesztelését és a kísérleti atomrobbantásokat. Ám miután zátonyra futottak a nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások, amelyeket Donald Trump előző amerikai elnökkel folytatott, Kim Dzsongun arra figyelmeztetett, hogy országa mindkét tevékenységet újrakezdheti.

Az interkontinentális rakéta indítása egybeesett Jun Szok Jol dél-koreai elnök tokiói látogatásával, miközben Dél-Korea és az Egyesült Államok az elmúlt öt év legnagyobb közös hadgyakorlatát tartja. A Szabadságpajzs elnevezésű katonai manőverek hétfőn kezdődtek.

Kiemelt képünk: MTI/EPA

Ajánljuk még