Aktuális

Egy fegyveres túszejtő több embert megölt az Egyesült Államokban

Ausztrália üdvözölte, hogy az Egyesült Államok engedélyezte 220 Tomahawk robotrepülőgép vásárlását

Ausztrália pénteken üdvözölte, hogy az Egyesült Államok jóváhagyta azt a tervet, amelynek alapján Canberra 220 Tomahawk robotrepülőgépet vásárol a Washington által szállítandó tengeralattjárók felszerelésére.

Pat Conroy védelmi ipari miniszter közölte, hogy a nagy hatótávolságú fegyvereket először a meglévő felszíni hajókon, majd az új, nukleáris meghajtású tengeralattjárókból álló flottán fogják rendszeresíteni.

Kapcsolódó tartalom

Hozzátette, hogy

a „nagy hatótávolságú csapásmérő képesség központi szerepet játszik” Ausztrália védelmi stratégiájában.

Ausztrália korábbi kormányfője, Scott Morrison 2021 szeptemberében jelentette be az amerikai Tomahawk robotrepülőgépek megvásárlásának szándékát. Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy a külügyminisztérium engedélyezte az eladást.

Az ügylet értékét a Pentagon alá tartozó Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA) 895 millió dollárra becsülte, beleértve a karbantartást és a logisztikai támogatást is.

A kezdetben az ausztrál Hobart-osztályú rombolókra kerülő felszereléssel Ausztrália több mint ezer kilométeres hatótávolságú haditengerészeti arzenállal rendelkezik majd.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ausztrália hétfőn csúcstalálkozón indította útjára az AUKUS szövetség gyakorlati tevékenységét. A szövetség egyik célja, hogy Ausztráliában a nukleáris tengeralattjárók új generációját építsék meg, miután Canberra a vásárlás révén a 2030-as évek elejére akár öt amerikai, Virginia-osztályú nukleáris meghajtású tengeralattjáróhoz jut.

A nagy távolságokat megtenni képes tengeralattjárók beszerzése Ausztráliát a kínai katonai terjeszkedés elleni amerikai erőfeszítések élvonalába helyezheti. Február végén Japán is bejelentette, hogy 400 Tomahawk robotrepülőgépet vásárol az Egyesült Államoktól.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még