Aktuális

Busszal ütközött egy személyautó az autópályán, egy ember súlyosan megsérült

Nem akartak kiállni a kosaras lányok a transznemű-lány csapat ellen – kizárták őket a bajnokságból

| Szerző: hirado.hu
Visszalépett egy kosárlabda-mérkőzéstől egy Vermont állambeli középiskola lánycsapata, mert az ellenfél csapatában transznemű – biológiai férfi – játékos is pályára lépett volna. Mivel az iskola nem egyezett bele, hogy legjobb leányainak transznemű játékossal kelljen megküzdeniük, büntetésből az intézményt kitiltották minden sporteseményről.

Nem vehet részt a bajnokság további mérkőzésein az amerikai Közép-vermonti Keresztény Gimnázium (MVCS) leány kosárlabdacsapata, miután a csapat nem volt hajlandó kiállni a dorseti Long Trail School koedukált középiskola csapata ellen, amely egy transznemű sportolót is pályára akart küldeni a két iskola február végi mérkőzésén.

A vermonti iskolaigazgatók szövetsége (VPA) kivizsgálta az esetet, majd bejelentette:

kizárják a Közép-vermonti Keresztény Gimnázium csapatát, és nemcsak a kosárlabda-bajnokságból, hanem az amerikai szövetségi állam valamennyi sportbajnokságából is.

Vicky Fogg, az MVCS iskolaigazgatója nyilatkozatában kifejtette, visszalépésük oka az volt, hogy

a keresztény gimnázium csapata nem tartotta igazságosnak, hogy olyan ellenféllel szemben kelljen kiállnia, amelynek egyik játékosa biológiailag férfi. Ez ugyanis szerinte „veszélyezteti a sport tisztaságát és a játékosaink biztonságát”.

A VPA közleményt adott ki az esetet követő vizsgálatról, amelyben megállapították, hogy a Mid-Vermont csapata megsértette az iskolák közötti alapelveket, ezért rendelték el a csapat azonnali kizárását. Kifejtik továbbá, hogy a transznemű sportolók megkülönböztetése sérti a VPA szabályzatát, „amely összhangban áll Vermont állam törvényeivel”.

Az iskola viselkedése nem felel meg sem a VPA elsődleges, sem a másodlagos irányelveinek, a faji és a nemek közötti egyenlőség, illetve a fogyatékosság tudatosítása iránti elkötelezettségnek, továbbá a nemi identitás politikájának elvárásainak” – áll a levélben.

Forrás: The Guardian

A kiemelt kép illusztráció. A képen: Szivárványos cipőfűző egy Nike futballcipőn. Az angol Premier League-ben szereplő klubok ily módon fejezték ki támogatásukat a Stonewall Szivárványos Cipőfűzők elnevezésű kampány során a Crystal Palace és az Aston Villa közötti mérkőzésen, Londonban 2021. november 27-én. (Fotó: Marc Atkins/Getty Images)

Ajánljuk még