Gyász

Elhunyt Gát György

Jelentős összegeket kaphatott Kínától a Biden család

| Szerző: hirado.hu
Nem csitul a Joe Biden körüli botrány. Most kínai üzleti kapcsolatai miatt került a figyelem középpontjába az amerikai elnök. A kongresszus egyik republikánus képviselője szerint ugyanis tanúk és banki bizonyítékok vannak arra, hogy Joe Biden és családja pénzt kapott a Kínai Kommunista Párttól. A képviselőház egy hónapja indított nyomozást az elnök és fia korrupciógyanús ügyei miatt.

 

A Kínai Kommunista Párttól kaphatott pénzeket Biden családja – erről ír a Magyar Nemzet. A portál a Fox News adását idézi, amelyben a kongresszus alsóházának republikánus képviselője beszélt az amerikai elnök kétes ügyeiről.

James Comer azt állítja: tanúk és banki nyilvántartások bizonyítják, hogy a Biden család pénzt kapott a Kínai Kommunista Párttól. Az átutalások sokszor egy nap leforgása alatt történtek, a pénz forrását pedig megpróbálták eltüntetni. A republikánus politikus úgy látja: erős bírósági ügy indulhat.

Kapcsolódó tartalom

Olyan dokumentumok vannak a kezünkben, amelyek bizonyítják, hogyan kapott pénzt a Biden-család a Kínai Kommunista Párttól. És őszinte leszek, a helyzet pont olyan rossz, mint ahogy mi azt gondoltuk. Nagyon aggasztó! Amivel most rendelkezünk, azzal egy sokkal erősebb bírósági ügyet lehet indítani” – fogalmazott James Comer, az Egyesült Államok kongresszusi képviselője.

Az amerikai elnök és fia, Hunter Biden korrupciógyanús ügyei miatt egy hónapja indított vizsgálatot az amerikai képviselőház felügyeleti és elszámoltathatósági bizottsága.

Gyanús ukrán és kínai üzleti kapcsolatok, drága ajándékok, dollár százezrekért értékesített amatőr festmények – többek között ilyen ügyek kerültek a látókörükbe.

Ehhez a legfontosabb bizonyítékokat az elnök fiának egy korábban elhagyott számítógépén találták meg. A bizottság mindemellett arra is szeretne választ kapni, hogy Joe Biden a befolyását felhasználva juttatta-e előnyös üzleti kapcsolatokhoz a fiát. A gyanú szerint ugyanis a regnáló elnök még az Obama-adminisztráció alelnökeként segített Hunternek bekerülni az ukrán Burisma nevű gázipari óriáscég igazgatótanácsába, havi 50 ezer dolláros javadalmazásért.

Kapcsolódó tartalom

A számítógépén talált dokumentumok szerint az elnök fia ezer szálon kötődött egy kínai energiavállalathoz is. Tőlük több mint 1,5 millió dollárt és nagy értékű ajándékokat, köztük egy 3 karátos gyémántot is kapott, amiért látszólag semmilyen legális szolgáltatást nem nyújtott cserébe. Az amerikai elnök fia megtagadta az együttműködést a bizottsággal.

Az utóbbi időben egymást érik a botrányok Joe Biden körül. Több házkutatást is tartottak a közelmúltban az elnök otthonában és nyaralójában illetéktelenül tárolt kormányzati iratok miatt. Biden wilmingtoni otthonában minősített titkos dokumentumokat találtak az FBI nyomozói. Az amerikai elnök azt mondta: nincs ok aggodalomra, mert a papírok nem az utcán voltak.

Egy zárt garázsban voltak az iratok. Ott, ahol a Corvettem is áll, szóval nem csak úgy az utcán hevertek” – hangsúlyozta Joe Biden a házkutatás után.

A Magyar Nemzet megjegyzi:

Joe Biden kifejezetten Kína ellenes politikát folytat.

Legutóbb például azt jelentette be, hogy szankciókat vezetnek be Kína ellen, ha fegyverekkel segíti Oroszországot. Sajtóhírek szerint az amerikai elnök erre utasította az Európai Bizottságot is, azért rendelte magához a hétvégén Ursula von der Leyent.

A portál Joe Biden Kína-ellenes politikájával kapcsolatban hangsúlyozza: sokatmondó azonban, hogy ha saját családjáról, és annak meggazdagodásáról van szó, akkor Joe Biden és fia éppen ennek az ellenkezőjét teszi – az Egyesült Államok szuverenitásának kárára.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: MTI/AP pool /EPA/Andy Wong

Ajánljuk még