Gyász

Elhunyt Gát György

Az orosz–ukrán háború, az energiaárak és az európai versenyképesség volt az Orbán–Macron találkozó fókuszában

A francia elnökkel tárgyalt a miniszterelnök Párizsban. Orbán Viktor és Emmanuel Macron az orosz–ukrán háborúról, az energiaárakról és az európai versenyképességről egyeztetett.

Az M1-nek nyilatkozó szakértő szerint Párizsban az Európai Unió két hosszútávú vízióval rendelkező vezetője találkozott. Orbán Viktor kedd délelőtt Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnökkel is tárgyalt – hangzott el az M1 híradójában.

Kapcsolódó tartalom

Az Elysée-palotában munkavacsorán fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt Emmanuel Macron francia államfő. Az elmúlt években többször is tartottak kétoldalú találkozót,  2019-ben Párizsban, 2021-ben pedig Budapesten. Ugyanakkor rendszeresen egyeztetnek az uniós csúcsokon is, amelyeket negyedévente tartanak Brüsszelben.

Kapcsolódó tartalom

A két vezető mostani tárgyalásának középpontjában az energiaválság, az európai védelmi ipari együttműködés, az atomenergia, Európa versenyképességének erősítése, valamint az orosz–ukrán háború állt. Ezen felül az egyeztetés apropóját a másfél hét múlva esedékes uniós csúcs adta.

„Tegnap este Párizsban az Európai Unió két hosszútávú vízióval rendelkező vezetője találkozott”

– mutatott rá Szakáli István Loránd, az Alapjogokért Központ vezető közgazdásza.

Kapcsolódó tartalom

Szakáli István Lóránd az M1-en arról beszélt: bár a két vezető politikailag teljesen más oldalon áll, európai partnerekként tárgyalnak egymással, és több témában is megtalálták a közös hangot. Ilyen például az atomenergia kérdése, ami különösen fontos a paksi atomerőmű bővítésének szempontjából. A szakember hozzátette: a hétfő esti találkozó is jól mutatja, hogy Magyarország véleményét uniós szinten is figyelembe veszik.

Kapcsolódó tartalom

„A francia köztársasági elnök és a magyar miniszterelnök között ez már nem az első, hanem az elmúlt években, ha jól számolom, akkor a harmadik találkozó. Az, hogy most ez a találkozó létre jött és olyan keretek között amiről beszéltünk, ez pont azt mutatja, hogy nincs szó itt elszigeteltségről. Magyarország véleményét EU-s szinten is figyelembe veszik, Magyarország fontos aktora az uniós együttműködésnek” – hangsúlyozta Szakáli István Loránd.

A miniszterelnök kedden reggel Nicolas Sarkozy korábbi francia köztársasági elnökkel is találkozott. A megbeszélésen a magyar–francia kétoldalú kapcsolatokon kívül a legfontosabb nemzetközi témákról, az ukrajnai háborúról és európai politikai ügyekről volt szó.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még