Baleset

Gyalogosokat sodort el egy autó a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésénél

A kamatemelések lassítására kényszerülhet az Európai Központi Bank

Az Európai Központi Bank (EKB) valószínűleg óvatosabbra fogja kamatpolitikáját az amerikai Silicon Valley Bank (SVB) csődje után a düsseldorfi IMK makrogazdasági és konjunktúrakutató intézet szakemberének véleménye szerint.

„Az Egyesült Államokban történtek valószínűleg némileg lassabb tempóra fogják késztetni az EKB-t” – mondta a szakszervezetekhez közel álló IMK (Institut für Makroökonomie und Konjunkturforschung) gazdaságkutató intézet tudományos igazgatója, Sebastian Dullien a Reuters hírügynökségnek kedden.

Véleménye szerint az amerikai bankcsődöt követő pénzpiaci turbulenciák az ottani befektetések és hitelezés terén bizonyos óvatosságot kell, hogy kiváltsanak és ez önmagában is lassítja a növekedést. Ennek következtében a Fed lassítani kényszerül kamatemeléseinek tervezett ütemén.

„Ez pedig Európában is visszafogja a növekedést” – mondta Dullien.

Ráadásul az alacsonyabb amerikai kamatlábak mellett még egy kissé alacsonyabb EKB-kamat is elég az euró árfolyamának stabilan tartásához- tette hozzá.

A kutatóintézet szakembere szerint ugyanakkor a bankszektor jelenlegi problémái nélkül is elegendő lenne az irányadó jegybanki kamatokat lassabb ütemben emelni.

A monetáris politika általában több negyedéves késleltetéssel fejti ki a hatását a reálgazdaságra. Az EKB az utóbbi időkben úgy tűnik, mintha nem várná ki a kamatemelések tényleges hatását – mondta Dullien, megjegyezve, hogy ilyen megközelítéssel könnyen túl lehet lőni a célon.

Az EKB a héten csütörtökön tartja kamatdöntő ülését.

A piac az irányadó kamat 3,00 százalékról 3,50 százalékra emelésére számít. Az EKB inflációellenes céllal – ami jelenleg 8,5 százalék az euróövezetben – már a hatodik kamatemelést hajtja majd végre.

„Kockázatos helyzetet teremthet a monetáris politika számára ha a banki stabilitás érdekében nem lehet tovább emelni a kamatlábakat akkor sem, ha az infláció miatt arra szükség lenne” – mondta Dullien, hozzátéve, hogy ezért is fontos szerinte a bankrendszert szigorú ellenőrzés alatt tartani.

„Remélem Európában az EKB jobb felügyeleti munkát végez, mint az SVB-ért felelős hatóságok az Egyesült Államokban” – mondta az IMK szakértője.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még