Aktuális

„A Nobel-díjhoz vezető út a móri Radnóti Miklós Általános Iskola fizikaóráiról indult"

Százezer ember megélhetését fenyegeti olajszivárgás a Fülöp-szigeteken

Veszélybe kerülhet csaknem százezer Fülöp-szigeteki megélhetése amiatt, hogy kőolaj ömlik a tengerbe egy két hete elsüllyedt tartályhajóból – közölte hétfőn Humerlito Dolor, Kelet-Mindoro tartomány kormányzója, ahol a hajószerencsétlenség történt.

A tartályhajóból annak ellenére még most is ömlik az olaj, hogy tulajdonosa már kísérletet tett a szivárgás megszüntetésére távirányítású tengeralattjáróval – tette hozzá a kormányzó. A március elsején, Manilától 160 kilométerre délre elsüllyedt Princess Empress nevű tartályhajó 800 000 liter olajat szállított.

Kapcsolódó tartalom

A kormányzó szerint a hajószerencsétlenség okozta olajszivárgás, ennek következtében a tenger- és partszennyezés csaknem húszezer családot és százezer embert – főként horgászokat – sújt a térségben. Az érintettek közül legalább 122 ember légzőszervi és egyéb megbetegedésekkel küzd.

„A tengeri élővilágunkban és erőforrásainkban is tetemes kár keletkezett. Sok hal elpusztult, de a tengeri növények, korallok és a mangrovefák is károsodtak”

– tette hozzá a kormányzó.

A változó tengeri áramlatok miatt az olajfolt egy része északra, a több ezer állat- és növényfajnak otthont adó Verde-sziget közelébe is eljutott – közölte az Oceana nevű környezetvédelmi szervezet. Gloria Ramos, a szervezetet alelnöke arról is beszámolt, hogy az olajszivárgás megszüntetésén dolgozó emberek egészsége szintén veszélybe került.

A tartályhajó tulajdonosa, az RDC Reield Marine Services közölte: szorosan együttműködik a hatóságokkal, nemzetközi szakértőkkel és a katasztrófavédelemmel is annak érdekében, hogy csökkentsék a kiömlő olajszennyezés környezeti hatását.

Kiemelt képünk: Védőruhát viselő munkások olajszennyeződéstől tisztítják meg a Kelet-Mindoro tartománybeli Pola város tengerpartját 2023. március 6-án. (Fotó: MTI/EPA/Francis R. Malasig)

Ajánljuk még