Aktuális

Földrengés volt Kaposvár közelében

Hamarosan Moszkvába látogathat a kínai elnök

| Szerző: hirado.hu
Sajtóértesülések szerint Hszi Csin-ping kínai elnök a jövő héten Moszkvába látogat, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal majd. Az orosz-kínai tárgyalások újabb fordulóját orosz diplomaták szellőztették meg, akik azonban a kényes téma miatt nevük elhallgatását kérték.

A kínai külügyminisztérium először nem nyilatkozott, a moszkvai külügyminisztérium pedig nem kívánta komentálni az értesülést – számolt be a német N–Tv hírtelevízió hétfőn. További részleteket egyelőre nem tudni a találkozóról.

Putyin már februárban bejelentette, hogy meghívta Hszi elnököt Moszkvába, amikor a kínai külügyi államtanácsos, Vang Ji egyeztetések céljából az orosz fővárosban tartózkodott.

Kapcsolódó tartalom

Az orosz és a kínai államfő legutóbb tavaly szeptemberben találkozott az üzbegisztáni Szamarkandban, az ázsiai országokat tömörítő Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) vezetőinek csúcstalálkozóján.

Forrás: Nachrichten TV

A kiemelt képen: Hszi Csin-ping kínai elnök (j) fogadja orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint Pekingben, 2022. február 4-én. Putyin a pekingi téli olimpia hivatalos megnyitójára érkezett a kínai fővárosba. (MTI/EPA/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin)

Ajánljuk még