Aktuális

Fegyveres férfi ejtette túszul egy busz utasait Rio de Janeiróban

Egyes amerikai egyetemeken már az orvostanhallgatók képzésének kötelező része a genderideológia

| Szerző: hirado.hu
„Vannak bizonyítékok arra nézve, hogy létezik biológiai alapja az egyén olyanfajta nemi identitásának, amely független az illető nemétől” – többek között ezt oktatják amerikai orvostanhallgatóknak egy kötelező képzésen, melynek keretében azt is megtanulják, hogyan kell kezelni egy „eltérő nemi fejlődésű” személyt annak négyéves korától a felnőttkorig. Egy szakértő szerint ez az úgynevezett DEI-oktatás komoly kockázatot jelent.

A genderpolitika szélsőséges eszméit közvetítő, kötelező jellegű képzéseken kell részt venniük az Egyesült Államokban az Indiana University School of Medicine elsőéves orvostanhallgatóinak. Mint arról a Fox News csatornán futó, „Tucker Carlson Tonight” című műsor is beszámolt, a medikák a nemi hovatartozásról szóló

„DEI-oktatásban” részesülnek az „Élettan” kurzus részeként.

Kapcsolódó tartalom

Csak társadalmi konstrukció

A DEI (diversity, equity, inclusion, avagy sokszínűség, egyenlőség, méltányosság) a gender indoktrináció egyik vesszőparipája, ennek jegyében szűrik meg Amerikában számos oktatási intézményben, például az orvosi egyetemen is, az oda jelentkezőket, és e három jelszóval tartanak kötelező képzéseket.

Az úgynevezett „DEI-oktatás” arról szól, hogy a nem csak egy „társadalmi konstrukció”, illetve hogy a nem és a geneder nem ugyanaz, és hogy

miként lehet „befogadóbb” egészségügyi szakemberként kezelni a „nemileg sokszínű betegeket”.

Így kezeld a négyesztendős ciszgendert

Az óra egyik PowerPoint prezentációja többek között a szóhasználatra is kitér: hogyan használjanak „befogadó terminológiát” a betegek anatómiájával kapcsolatban, mert ez „pozitívan befolyásolja minden egyén egészségügyi ellátását”.

Kapcsolódó tartalom

Az előadás során kiemelik: nem mindenki illik bele a bevett „binarizált nembe”, tehát hogy férfi vagy nő, illetve azt állítják, „vannak bizonyítékok” arra, hogy létezik „biológiai alapja” az egyén olyanfajta nemi identitásának, amely független az illető nemétől.

A prezentáció a továbbiakban

megtanítja a ciszgender és a transznemű személy közötti különbségtételt,

és javaslatot tesz arra, hogy kell ellátni egy „eltérő nemi fejlődésű” személyt a négyéves korától a felnőttkorig, illetve utasít a megfelelő személyes névmások használatára.

Háttérbe szorul az orvostudomány

Úgy tűnik, hogy ez a képzés része egy országszerte növekvő tendenciának, amelyet egyes orvosok kritizáltak, mivel az orvosi egyetem tantervén belül a társadalmi kérdéseket a tényleges orvostudományi tanulmányok fölé helyezi.

Kapcsolódó tartalom

Egy orvosi szakértő tavaly decemberben azt mondta a Fox News Digitalnak, hogy a „DEI-politikák” térnyerése az orvosi egyetemeken

komoly kockázatot jelent a betegek által a jövőben kapott ellátás minőségére nézve.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még