Az Egyesült Államokban, az illinois-i Jennifer Maedge tavaly április 27-én jelentette férje, Richard Maedge eltűnését. A troyi rendőrség átvizsgálta a házaspár otthonát, és nyomozást indított, de nem bukkantak a férfi nyomára.
A nő végül tavaly decemberben lement a pincébe, hogy megkeresse a karácsonyi díszeket, de az egyik szekrényben a férje maradványait találta meg. Értesítette a rendőröket, az ügyben nyomozás indult.
Az orvosszakértő múlt hét csütörtökön közölte, hogy az áldozat öngyilkosság következtében hunyt el. Az állítást a halottkém is megerősítette, a közvélemény szerint azonban nehezen hihető, hogy egy hónapokon át a holttest bárki figyelmét is elkerülheti.
The wife didn’t spot husband’s mummified corpse in closet for 8 monthshttps://t.co/lEt5By3oMR
— Daily Star (@dailystar) March 11, 2023
A halottkém nemrég elmondta, miért maradhatott a test hosszú időn át felfedezetlen.
„Az emberi testben a halál beállta után lejátszódó biológiai folyamatok következtében a folyadékok és gázok erős szag jelenlétében távoznak a testből. Mivel a férfi teste a megtalálás pillanatában már a bomlás előrehaladott stádiumában volt, a testnedvek és gázok már távoztak belőle. Gyakorlatilag teljesen kiszáradt, ezért erős szagot már nem áraszthatott” – közölte a szakértő.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a házaspár otthonában hónapokon át terjengő csatornaszag elnyomta a holttest bomlásával járó bűzt. A feleség csak később hívta ki a vízvezetékszerelőt, aki lokalizálta és megjavította a hibát, ezáltal a szag is megszűnt. A szakértői vélemény szerint ez a test mumifikálódásával egy időben történhetett.
Kapcsolódó tartalom
Jennifer Maedge tavaly április 27-én jelentette férje, Richard Maedge eltűnését. A rendőrség átvizsgálta a házaspár otthonát, és nyomozást indított, de nem bukkantak a férfi nyomára. Tavaly decemberben a nő lement a pincébe, hogy megkeresse a karácsonyi díszeket, és az egyik szekrényben férje maradványait találta meg.
Forrás: Daily Star
A kiemelt kép illusztráció.