Időjárás

Ne hagyjuk otthon az esernyőt! – figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat

A fukusimai katasztrófa évfordulójára emlékeztek Japánban

Egy perces néma főhajtással emlékeztek meg a fukusimai földrengés okozta szökőár és nukleáris baleset 12. évfordulójáról szombaton Japánban, miközben egyre növekszik az aggodalom a sérült atomerőmű megtisztított hűtővízének tervezett tengerbe engedése előtt, valamint a japán kormány nukleáris energiához való visszatérési tervei miatt.

A 2011. március 11-i, pusztító erejű, 9-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár, amely a legnagyobb japán sziget, Honsu keleti partvidékének nagyrészét letarolta, több mint 22 ezer emberéletet követelt.

A szigetországban szombaton a földrengés 12 évvel korábbi időpontjában, 14 óra 46 perckor országszerte egy perces néma csenddel adóztak az elhunytak emlékének.

A cunami által sújtott Ivate és Mijagi prefektúra lakosai közül sokan a tengerpartra sétáltak, hogy elhunyt szeretteikért, valamint azért a 2519 áldozatért imádkozzanak, akinek a földi maradványai sosem kerültek elő.

Fukusima prefektúra egyik kisvárosában, Tomiokában, ahol a magas sugárzás miatt a japán katasztrófavédelemnek a túlélők utáni kezdeti kutatást fel kellett függesztenie, a helyi tűzoltók és a rendőrség még ma is botokkal és kapával vizsgálja át a tengerpartot az áldozatok lehetséges földi maradványait és személyes tárgyait keresve.

A prefektúra székhelyén, a Fukusimától északra fekvő Szendai egyik általános iskolájában a megemlékezésen résztvevők több száz színes léggömböt engedtek a levegőbe, így emlékezve az áldozatokra.

Tokióban többtucatnyian gyűltek össze egy belvárosi parkban rendezett megemlékezésen, és az atomenergia állami felhasználása ellen tüntetők is demonstrációt tartottak.

A tengerparton fekvő Fukusima I atomerőművet sújtó földrengés és szökőár tönkretette a létesítmény áramtermelő és hűtő berendezéseit, ami az erőmű hat reaktorából háromban katasztrofális leolvadást idézett elő; ez volt a világ legsúlyosabb nukleáris balesete a csernobili atomerőmű 1986-os felrobbanása óta.

A baleset hatalmas méretű sugárzást szabadított fel, emiatt több tízezer embernek kellett hagynia lakóhelyét. Több mint 160 ezer ember menekült el, és ebből 30 ezer a mai napig nem tudott visszatérni lakóhelyére a sugárzás hosszú távú hatásai és egészségügyi következményei miatt.

A fukusimai atomerőművet üzemeltető Tokiói Elektromos Művek Vállalat (TEPCO) és a japán kormány az utolsó előkészítő lépéseket hajtják végre, mielőtt a következő hónapokban megkezdik a több mint 1,3 millió tonna megtisztított hűtővíz tengerbe engedését.

A tokiói kormány biztonságosnak ítélte a megfelelő szintre megtisztított hűtővíz fokozatos, több évtizeden át tartó, ellenőrzött tengerbe engedését, de sok helyi lakos, valamint a szomszédos Kína, Dél-Korea és a csendes-óceáni szigetállamok határozottan ellenzik a lépést. Különösen a halászatból élő közösségek aggódnak a helyben kifogott halak minőségének megítélése és az éppen csak talpra álló vállalkozásaik jövője miatt.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még