Gyász

Czakó Gáborra emlékezik a közmédia

Volt sanghaji főkonzul: Ha az Egyesült Államokon múlik, a békés egyesülés lehetősége szinte kizárt

| Szerző: hirado.hu
„Amennyiben Kína megtámadná Tajvant, úgy még erőteljesebben tudnák démonizálni Pekinget, a nyugati világ szankciókkal sújtaná a kínai gazdaságot, ez pedig visszatartaná az ázsiai ország fejlődését” – vélekedett Horváth Levente Kína-szakértő.

 

„Kína katonai kiadásait azért növeli, hogy védekezni tudjon. Peking tehát a védekező képességeit fejleszti, nem támadó technológiákat” − mondta a Magyar Nemzetnek Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója, volt sanghaji főkonzul azzal kapcsolatban, hogy a napokban a Kínai Kommunista Párt bejelentette, hogy 2023-ra a GDP 7,2 százalékára szeretnék növelni a védelmi kiadások mértékét.

Kapcsolódó tartalom

Horváth Levente a lapnak kifejtette:

az elmúlt években a nyugati információs buborékban egyre erőteljesebb Peking démonizálása, melynek eszközeként olyan témákat emelnek be a nyugati sajtóba, melyek egészen eddig nem zavarták őket.

Ilyen például Hongkong esete, az ujgurok kérdése, vagy éppen Tajvan Kína által történő lerohanása is. Fontos azt is megjegyezni, hogy kínai vezetők generációja próbálkozott a békés egyesítéssel, s ez ma sincs másképp,

a kérdés csak az, hogy az Egyesült Államok képes lesz-e elérni célját: azaz folyamatos provokációjával belerángatni Kínát egy háborúba.

Kapcsolódó tartalom

„Amennyiben Kína megtámadná Tajvant, úgy még erőteljesebben tudnák démonizálni Pekinget, a nyugati világ szankciókkal sújtaná a kínai gazdaságot, ez pedig visszatartaná fejlődését” – magyarázta a szakértő. A volt sanghaji konzul szerint Washington ezzel a szemünk láttára kialakuló új világrend lelassítását szeretné elérni.

Kapcsolódó tartalom

Az USA annak ellenére teszi ezt, hogy a múltban több egyezményben is elismerte az egy Kína elvét − azaz azt, hogy Tajvan Kína tartománya −, és ígérte meg, hogy nem avatkozik bele az ázsiai hatalom belügyeibe. Ennek ellenére az elmúlt években

egyre több amerikai fegyver érkezik a szigetre, valamint egyre több amerikai delegáció utazik Tajvanra.

„Ha az Egyesült Államoktól függ az egész, akkor a békés egyesülés lehetősége szinte kizárt” – összegzett a szakértő a Magyar Nemzetnek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Egyesült Államok a The Wall Street Journal befolyásos amerikai lap elemzése szerint nincs felkészülve katonailag a nagyhatalmi konfliktusok új világrendjére. Néhány éve például a Pentagon egy titkos szimulációjában az USA kikapott Kínától a Csendes-óceánon.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: a tajvani hadsereg egyik F–16 Falcon típusú vadászbombázó repülőgépe a 32. alkalommal megrendezett Han Kuang (Kínai Dicsőség) fedőnevű hadgyakorlaton a dél-tajvani Pingtung megyében 2016. augusztus 25-én (Fotó: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo)

Ajánljuk még