Aktuális

Bravúr Svájcban: kijutott az Európa-bajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mexikói sajtó: Egy drogkartell átadta az amerikai állampolgárok elrablóit a hatóságoknak

A mexikói Öböl kartell átadta a hatóságoknak azokat az emberrablókat, akik a múlt héten amerikai állampolgárokra csaptak le – közölte csütörtökön a helyi sajtó.

A beszámolók szerint az öt – kezénél fogva megkötözött – férfit az északkeleti Matamoros határvárosban, ugyanazon a helyen átadták át, ahol korábban a négy amerikait elhurcolták. A bűnszervezet egy bocsánatkérő üzenetet is mellékelt, a levél másolata Tamaulipas állam hatóságaitól az AP amerikai hírügynökséghez is eljutott.

Hivatalos bejelentés egyelőre nem volt az ügyben. „Úgy döntöttünk, hogy átadjuk a felelősöket, akik (…) saját elhatározásukból, illetve fegyelmezetlenségből cselekedtek” – olvasható a kartell üzenetében, amelyet egy kisteherautó szélvédőjén helyeztek el. A bűnszervezet azzal folytatta, hogy nem támadnak ártatlanokra, s megfogadta, hogy ilyen hibát nem követnek el többé.

Kapcsolódó tartalom

A múlt héten egyelőre tisztázatlan körülmények között rabolták el a négy amerikai állampolgárt abban a térségben, ahol rendszeresek a rivális kábítószerkartellek közötti összecsapások. Az amerikaiak közül kettőt megöltek, egy sebesülten, egy pedig sértetlenül került elő kedden egy fakunyhóban. A lövöldözésben egy eltévedt lövedék miatt egy mexikói nő is életét vesztette.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 50 ezer dolláros (18 millió forint) nyomravezetői díjat tűzött ki, a mexikói kormány pedig 200 további katonát és 100 nemzeti gárdistát küldött a városba, míg az amerikai republikánus párti kongresszusi tagok katonai beavatkozást sürgettek a mexikói kábítószerbandák ellen. A helyi hatóságok eddig egy gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Ajánljuk még