Megrázó

Késsel mészárolta le egy Srí Lanka-i diák az őt vendégül látó kanadai családot

Ártatlannak vallja magát a nő, aki álmában késsel szétdöfködte a párját

| Szerző: hirado.hu
Egy wisconsini nő azt állítja, hogy aludt és álmodott, amikor 19 alkalommal megszúrta alvó barátját februárban – derül ki a bírósági dokumentumokból.

A 21 éves Morgan Lund ártatlannak vallotta magát a február 18-án elkövetett késelésben. A rendőrség nem sokkal reggel 8 óra előtt érkezett a pár otthonához – áll az ellene benyújtott büntetőjelentésben.

A nő azt mondta a rendőröknek, hogy azt hitte, „látott valamit”, amikor megtámadta a párját, aki egyúttal a gyermekük apja is.

A fiatal anya azt állította, hogy reggel fél hét körül felébredt, bevitte a gyereket a nappaliba – ahol párja a kanapén aludt –, hogy a gyermek játszhasson a járókában. „Zavaros emlékei voltak valamiről, ami lehet, hogy álom volt, vagy a képzelete, de azt hitte, hogy az áldozat kiabált a lányukkal” – áll a bírósági dokumentumokban.

Lund azt mondta a rendőröknek, hogy ekkor látott egy sötét, nem emberi alakot – egy olyan jelenséget, amelyről hat hónapja hallucinált –, és támadásba lendült.

Felkapott egy ollót, és megpróbálta megölni az alakot, de valójában a barátját támadta meg.

Az áldozat elmondta a rendőröknek, hogy arra ébredt, hogy Lund megtámadta őt, azonban szerencsére képes volt leküzdeni a nőt – számol be a New York Post. 

Kapcsolódó tartalom

Lund ezután azt állította, hogy nem tudja, mi történik, ő csak álmodta az egészet – áll a dokumentumokban.

A férfi azt hitte, hogy meg fog halni a hátán, vállán, mellkasán, arcán és kezén ért 19 szúrt seb miatt. Szerencsére a férfi azóta lábadozik, és túl élte a támadást. Állítása szerint a késelés nem az első alkalom volt, amikor Lund hároméves kapcsolatuk során erőszakosan viselkedett vele.

Pszichiátriai vizsgálatot rendeltek el Lund számára, akit 250 000 dolláros, átszámítva körülbelül 90 millió forintos óvadék ellenében tartanak fogva szándékos emberölés elsőfokú kísérletének vádjával. A következő bírósági meghallgatás az ügyben április 13-án lesz.

Ajánljuk még