Aktuális

A kenus Adolf Balázs aranyérmet szerzett a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon

Ferenc pápa: A jobb világhoz a nők esélyegyenlőségén át vezet az út

A nők elleni erőszak és előítéletek ellen szólalt fel szerdán a nemzetközi nőnap alkalmából Ferenc pápa, egyúttal kiemelte: ha a nők egyenlő esélyeket kapnak, a világ jobb hely lesz.

A pápa a La Stampa című olasz napilap által megjelentetett, „Több női vezető egy jobb világért” című könyvhöz írt előszavában – melyet a Vatican News honlap is közzétett – leszögezte: a nőknek nem csak a családban, hanem az élet minden területén joguk van bizonyítani.

Súlyos igazságtalanságnak nevezte a nők és férfiak fizetésében lévő különbségeket is, melyek, mint mondta, a nők elleni előítéleteket táplálva megágyaznak a nők elleni erőszaknak. A pápa továbbá aláhúzta: a nők fájdalommal szülnek azért, hogy utána nagy örömük teljen az új életben.

„Ezért a nők békét akarnak, mindig”

– fogalmazott.

Úgy vélte, a nők inkább hajlamosak a környezetvédelemre, „tekintetük nem a múlt, hanem a jövő felé fordul”. Elmondta, szeretné hinni, hogy ha a nők minden lehetőséget megkapnának, jelentősen hozzájárulhatnának egy békén, befogadáson és szolidaritáson alapuló világ létrehozásához.

Egyúttal ismét felszólalt a nőket érő erőszak ellen, emlékeztetve arra, hogy egy 2021-es beszédében a jelenséget már a „patriarchális és macho kultúrából eredő nyílt sebnek” nevezte.

Mindeközben az ausztráliai Newcastle Egyetem szerdán közzétett felmérése azt mutatja, sok nő úgy érzi, az egyház hátrányosan megkülönbözteti őket.

A felmérésben – mely során 104 országból több mint több mint 17 ezer katolikus nőt kérdeztek – a válaszadók több mint 80 százaléka úgy vélte, a nőknek az egyházi vezetés minden szintjén helyet kell kapniuk.

A felmérés szerint a válaszadók kétharmada támogatta a női papság gondolatát, ez alól kivételt csak a Dél-afrikai Köztársaságban és Lengyelországban élő válaszadók jelentettek. Ferenc pápa korábban már felszólalt a diszkrimináció ellen, ám elvetette a női papság gondolatát.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még