Az Európai Bizottság átalakította a vezető tisztviselők utazási gyakorlatára vonatkozó szabályait, miután kiderült, hogy az EU közlekedési vezetője saját maga írta alá a katari ingyenes repülőutakat – számolt be a Politico.
Az Európai Bizottság szóvivője sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az uniós tisztviselőket tájékoztatták arról: a harmadik fél által fizetett utazásokat ezentúl „korlátozni fogják.” Emellett a főigazgatóknak konzultálniuk kell majd a hozzájuk tartozó illetékes biztossal vagy a kabinetfőnökeikkel, amikor saját kiküldetéseik költségeit kívánják jóváhagyni.
„Mostantól szigorúbb szabályok vonatkoznak a harmadik fél által fizetett utazásokra”
– mondta Eric Mamer. A főigazgatók csak olyan utazásokat engedélyezhetnek, amelyeket a tagállamok hatóságai, nemzetközi szervezetek – például az ENSZ vagy a G7-ek –, illetve állami és magánegyetemek fizetnek, amennyiben a kiküldetés tudományos céllal történik.
Kapcsolódó tartalom
A szemléletváltás azt követően következett be, hogy a brüsszeli lap nyilvánosságra hozta, Henrik Hololei, a Bizottság Mobilitási és Közlekedési Főigazgatóságának (DG MOVE) vezetője ingyenes repülőjegyeket fogadott el a katari kormánytól, miközben csapata éppen a vállalat európai piacra lépésének feltételeiről tárgyalt.
„Az, hogy a katari kormány és a hozzá közel álló szervezetek fizetik a DG MOVE legmagasabb rangú tisztségviselőjének utazási költségeit, jogos kérdéseket vet fel az uniós döntéshozatal esetleges megengedhetetlen befolyásolásával kapcsolatban” – írta hétfői levelében Emily O’Reilly európai ombudsman.
A Politico kiemeli, a Bizottság keddi bejelentése egy nappal azután történt, hogy az ombudsman vizsgálatot indított az üggyel kapcsolatban.
Kapcsolódó tartalom
Hozzáteszik: a legutóbb nyilvánosságra hozott információk további kérdéseket vetettek fel az EU etikai normáival kapcsolatban „egy rendkívül érzékeny időszakban.”
Brüsszel már így is nyakig merült az úgynevezett Katargate korrupciós botrányban, amely az Európai Parlamentet vesztegetés és pénzmosás gyanújába keverte.
A kiemelt képen Henrik Hololei, az Európai Bizottság Mobilitási és Közlekedési Főigazgatóságának első embere. (Fotó: Facebook)