Az Európai Parlament második legnagyobb frakcióján belül többek között a régóta fennálló földrajzi megosztottság táplálja a bizalmatlanságot és a viszályt. A 26 uniós országból származó tagokkal rendelkező szocialista csoportnak át kell hidalnia a korrupció kezelésével kapcsolatos kulturális és földrajzi különbségeket, ami felszínre hozta az észak–déli törésvonalat is – írja a brüsszeli Politico.
De ez csak az egyik törésvonal. A képviselők közötti legkomolyabb vita arról szól, hogy milyen elszántsággal védjék meg gyanúba keveredett kollégáikat.
Egyesek azt is sérelmezik, hogy a képviselőcsoport vezetése hogyan kezelte az Eva Kailival kapcsolatos, hónapok óta tartó aggodalmakat, akit most őrizetben tartanak a bírósági tárgyalásig.
Kapcsolódó tartalom
Igaz, a szocialisták kívülről egységesnek tűnnek. Vezetőjük, a spanyol Iratxe García igyekezett lendületesen reagálni a pártszövetséget érintő vesztegetési ügyre, ambiciózus etikai reformjavaslatot készített, és belső vizsgálatot indított, miközben nyíltan senki sem kérdőjelezte meg pozícióját.
Belülről azonban már szétesni látszik ez az egység, a frakció politikusai nagyfokú bizalmatlanságot táplálnak egymással szemben.
„Úgy érzem, hogy a képviselőcsoportunk tagjai elárultak” – fakadt ki Mohammed Chahim, a holland szocialisták képviselője.
A baloldali EP-képviselők a lap szerint nemcsak a személyes árulás érzésével küzdenek, hanem attól is tartanak, hogy a korrupcióval való összefüggések összezúzhatják az egyébként ígéretes választási kilátásaikat. Olaf Scholz németországi felemelkedése és a finn Sanna Marin népszerűsége miatt sokan azt gondolták, hogy a pártszövetség tarolni fog 2024-ben. Most viszont ki sem látszanak a készpénzzel teli bőröndökből.
A 145 fős frakciót tavaly december elején komolyan megrengette, amikor a belga rendőrség elkezdte letartóztatni a baloldali szövetség vezető személyiségeit, köztük Pier Antonio Panzeri volt olasz európai parlamenti képviselőt és Eva Kailit, aki alig töltött el egy évet a parlament 14 alelnökének egyikeként.
„Alkalmazkodni egy ilyen válsághoz, és megbirkózni vele, nem könnyű” – mondta Gabriele Bischoff német EP-képviselő.
A pártszövetség vezetése decemberben gyorsan felfüggesztette Kailit a képviselőcsoportból, és ugyanígy járt el két másik európai parlamenti képviselővel is, akiket később bevontak a vizsgálatba.
Felvet azonban bizonyos kérdéseket, hogyan volt lehetséges, hogy egy állítólag kis csoport ekkora befolyást gyakorolt a szocialista frakcióban, hogyan emelkedett Kaili ilyen gyorsan az alelnöki székbe, és hogyan maradt ennyi gyanús ügye ellenére is „észrevétlen” éveken át.
Kapcsolódó tartalom
A vádlottak és a csoport többi tagja közötti mély interperszonális kapcsolatok is hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen mélyen érinti a pártszövetséget a botrány. A belga hatóságok kezdeti rajtaütése nemcsak Panzerit és Kailit kapta el, hanem Kaili társát, Francesco Giorgit is, aki régóta parlamenti asszisztensként működött, és évekig Panzerinek dolgozott. Hirtelen minden korábbi, még a parlamentben dolgozó Panzeri-asszisztens gyanúba keveredett.
Panzeri később vádalkut kötött, és felajánlotta, a büntetés csökkentéséért cserébe elárulja, hogy állítása szerint kiket vesztegetett meg.
Maria Arena, aki 2019-ben a parlament emberi jogi bizottságának vezetőjeként követte Panzerit, szintén komoly vizsgálat alá került: elődjéhez olyan szoros barátság fűzte, hogy az asszisztense esküvőjén az ő kísérőjeként látták. A brüsszeli lap által megismert jogi dokumentumok szerint Alessandra Moretti, egy másik szocialista képviselő is vizsgálat alá került.
Laura Ballarin, García kabinetfőnökének feltűnése, aki Kailival egy mediterrán nyaraláson vett részt, „bulvárlapbarát” módon mutatta meg, hogy a vádlottak mennyire össze voltak nőve a frakció felső vezetőivel. „Én voltam az első, aki megdöbbenve, megbántva és mélyen elárulva érezte magát, amikor a [a vesztegetésről szóló] hír kiderült” – nyilatkozta Ballarin.
Ami még rosszabbá teszi számukra a helyzetet, hogy mintegy három hónappal a botrány kirobbanása után az még mindig a baloldalra korlátozódik.
A letartóztatások első köre óta további két tagot tartóztattak le: az olasz Andrea Cozzolinót és a belga Marc Tarabellát.
Bischoff szerint a belső vizsgálat lefolytatását kezdetben nem mindenki támogatta, „vitatkoztunk róla” – mondta. Hozzátette, hogy a vizsgálat lefolytatásához külső szereplők bevonásának ötlete is ellentmondásos volt. Végül azonban a csoport január közepén bejelentette, hogy Richard Corbett volt EP-képviselő és Silvina Bacigalupo jogászprofesszor, a Transparency International Spanyolország vezetőségi tagja fogja vezetni a csoport által támogatott vizsgálatot, amely mostanra már meg is kezdődött.
Kapcsolódó tartalom
Szocialista EP-képviselők szerint azonban még mindig van egyfajta nyugtalanság, egyesek aggódnak, hogy a tisztogatás nem elég mélyreható – míg mások a vádlottak védelmére kelnek.
Arena politikai jövője például kétséges, annak ellenére, hogy nem emeltek ellene vádat. A Panzerihez fűződő kapcsolatai miatt egyre nagyobb nyomás nehezedett rá, ami a Politico jelentésében csúcsosodott ki, amely a Katarba tett be nem jelentett utazásairól szólt. Arena ezután hivatalosan is lemondott az emberi jogi albizottság elnöki pozíciójáról. A képviselőcsoport kihátrált mögüle, pedig egyes aktivisták nagyon is fájlalják bukását, mivel őt az „emberi jogi ügyek őszinte bajnokának” tartják.
A Kaili melletti hangos kiállás szintén vitákat szított: az olasz baloldali EP-képviselők értetlenséget váltottak ki kollégáikból, amikor a Kailival és lányával való bánásmódról szóló levelet terjesztettek, amely mindössze tíz aláírást gyűjtött össze.
„Nem hiszem, hogy szükség volt rá” – fogalmazott García a levélről. Megjegyezte: „Ha aggódom a börtönökben uralkodó helyzet miatt, akkor azt mindenkiért kell tennem, nem pedig egy konkrét képviselőért.”
Kapcsolódó tartalom
A levél nem járult hozzá a pártszövetség spanyol és olasz delegációja közötti kapcsolatok felmelegítéséhez, amelyek már a botrány előtt is fagyosak voltak. Az szocialisták szóvivője nyilatkozatában elutasította azt a feltevést, hogy a földrajzi vonalak mentén feszültségek lennének: „Nincs szakadék észak és dél, sem kelet és nyugat között, és nincs feszültség az olasz és a spanyol delegáció között” – hangsúlyozta.
Számos olyan képviselő van, aki bevallotta, gyanakodva néznek kollégáikra.
A német René Repasi azt mondta, hogy belefáradt abba, hogy vannak kollégák, akik „szemmel láthatóan az arcunkba hazudnak” – ezzel valószínűleg Tarabellára utalt, aki hetekig hangosan tagadott, de aztán felröppentek olyan vádak, hogy mintegy 140 ezer eurónyi (mintegy 50 millió forintnyi) kenőpénzt fogadott el Panzeritől, az őrizetbe vett volt törvényhozótól.
Kapcsolódó tartalom
Repasi azt is hozzátette, hogy egyre inkább elgondolkodtató, van-e még valaki, aki arra fogad, hogy esetleg nem bukik le.
A kiemelt kép illusztráció.