Légikatasztrófa

Két katonai gép öszeütközött, a pilóták meghaltak

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megérkezett az értesítés, a lélegzete is elállt, mikor rájött, hogy ő a világ leggazdagabb embere

| Szerző: hirado.hu
Néhány percre a világtörténelem leggazdagabb emberének mondhatta magát egy amerikai férfi, aki csak néhány használt autógumit próbált eladni.

 

Az 56 éves Chris Reynolds 2013 júliusában nyitott egy PayPal-számlát, majd nem sokkal később azt vette észre, hogy az egyenlege több mint 92 billiárd dollár (a billiárd milliószor milliárdot jelent), ami közel 33 milliárdszor egymilliárd forint. Összehasonlításképpen a világ jelenlegi leggazdagabb embere, Elon Musk vagyona nagyjából 187 milliárd dollárra rúg. Reynolds számlájára közel ötszázezerszer ekkora összeget utaltak.

A férfi nagyon megrémült, mert hirtelen azt hitte, csillagászati összegű tartozása van. A kezdeti döbbenet után aztán összeszedte a gondolatait és tévedésre kezdett gyanakodni, mivel csak azért nyitott PayPal-számlát, hogy használt autógumikat adhasson el, de azzal csak ezer dollárt (több mint 353 ezer forintot) keresett.

Percekkel később értesítette is a céget, mely technikai hibára panaszkodott, majd elnézést kért és eltüntette az összeget a számláról. A tévedésért utólag kártérítést akartak fizetni a férfinak, de ő azt kérte, hogy az összeget inkább egy jótékonysági szervezetnek adományozzák.

Miután a sajtóban is elterjedt a tévedés története, egy riporter megkérdezte a férfit, mit kezdett volna a szürreális összeggel, mire ő azt mondta, először kifizette volna az Egyesült Államok teljes államadósságát, majd megvette volna kedvenc baseballcsapatát.

Kapcsolódó tartalom

Forrás: Daily Star

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még