Aktuális

Szijjártó Péter: Magyarországot egyre súlyosbodó aggodalommal tölti el a közel-keleti helyzet

Az ENSZ-főtitkár szerint a nemek közötti egyenlőség legfeljebb 300 év múlva valósul meg

A nők és férfiak közötti egyenlőség a világban egyre távolabbi cél, amely legfeljebb 300 év múlva érhető el – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár helyi idő szerint hétfőn New Yorkban.

A világszervezet vezetője szerint a nemek közötti egyenlőség egyre távolabb kerül, ha annak elérése a jelenlegi ütemben folyik – mondta a nők helyzetével foglalkozó bizottság (CSW) kéthetes New York-i tanácskozásainak megnyitóján tartott beszédében, két nappal a március 8-i nemzetközi nőnap előtt.

Kapcsolódó tartalom

Hangsúlyozta, hogy a nők jogaival világszerte visszaélnek, fenyegetik és megsértik őket, és hogy az évtizedek alatt elért fejlődés a szemünk láttára tűnik el.

Példaként Afganisztánt hozta fel, ahol a tálibok 2021 augusztusában visszakerültek a hatalomba, és ahol a nőket és a lányokat kitörölték a közéletből.

Más országokat nem nevezett meg, de hozzátette, sok helyen a nők szexuális reprodukciós jogait visszavetik, és az iskolába járó lányokat emberrablás és bántalmazás veszélye fenyegeti.

Nem említette Iránt, amelyet az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa december 14-én azonnali hatállyal kizárt a világszervezet Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságából, mert szeptember óta elnyomja a nők elleni erőszak miatt kirobbant tiltakozásokat.

A férfiuralom, a megkülönböztetés és a fájdalmas sztereotípiák évszázadai nemek közötti szakadékot hoztak létre a tudomány és a technológia területén, amely ágazatokban a nők a Nobel-díjasoknak mindössze „3 százalékát teszik ki” – jegyezte meg az ENSZ-főtitkár.

A férfiuralom visszavág. Ahogy mi is. Azért vagyok itt, hogy világosan és határozottan közöljem, hogy az ENSZ mindenütt a nők és lányok mellett áll” – zárta beszédét a portugál politikus.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még