A Rheinmetall AG vezérigazgatója, Armin Papperger az ukrán kormány minisztereivel folytat tárgyalásokat egy új harckocsigyár építéséről a főváros, Kijev térségében. Sajtóinformációk szerint az üzem megépítése mintegy 200 millió euróba (kb. 72 milliárd forint) kerülne, és évente 400 Párduc típusú harckocsit volna képes előállítani.
„Az ukrán kormánnyal folytatott tárgyalások ígéretesek; remélem, hogy a következő két hónapban döntés születik az ügyben” – fogalmazott a német vállalat vezérigazgatója.
Első hallásra őrültségnek tűnhet egy komplett harckocsigyár megépítását Ukrajnában, ám Papperger szerint meg lehetne védeni az orosz légitámadások ellen. „A gyár légvédelemmel való biztosítása nem lenne kivitelezhetetlen” – mondta.
Kapcsolódó tartalom
Szakértők szerint Ukrajnának legalább 600-800 darab modern tankra lenne szüksége ahhoz, hogy esélye legyen a győzelemre a jobban felszerelt orosz hadsereg ellen.
Ez a szám természetesen ma még igencsak távolinak tűnik, az elmúlt hónapokban a nyugati szövetségesek által tett felajánlások ennek csupán a töredékét teszik ki. Papperger elmondta, még ha a német hadsereg át is adná az összes készleten levő Leopard harckocsiját, az sem volna elég; ezért más megoldásra van szükség.
Kapcsolódó tartalom
A vezérigazgató elmondása szerint a Rheinmetall eddig 250 harckocsival segítette az ukránokat.
„Teljes gőzzel dolgozunk, már több mint 40 Marder típusú gyalogsági harcjárművet állítottunk hadrendbe, és ez a szám az év végére eléri a százat. A beígért ötven Leopard 2A4-esből körülbelül harminc harckocsi áll készen. Ezen kívül van még körülbelül 100 régebbi Leopard 1-es, amelyek közül 88-at (hamarosan) újra hadra foghatóvá tudunk tenni” – idézi Pappergert a Spiegel Online.
A Rheinmetall vezére azt is elmondta, úgy számolnak, hogy a háború még évekig elhúzódik, hiszen egyfajta patthelyzet alakult ki a fronton amiatt, hogy mindeddig egyik fél sem volt képes áttörést elérni a Donyeck-medencében.
Ugyanakkor ahhoz mindkét háborúzó fél elegendő erőforrással rendelkezik, hogy elkerüljék a döntő vereséget.
„Ezt az egyensúlyi helyzetet csak úgy tudjuk feloldani, ha sokkal következetesebben támogatjuk Ukrajnát” – vonta le a következtetést düsseldorfi székhelyű cég vezetője.
Kapcsolódó tartalom
Forrás: Spiegel Online
A kiemelt kép illusztráció. A képen: A német hadsereg egyik új Leopard 2 A7V tankja a szállítmány ünnepélyes átadásán a bajorországi Pfreimd laktanyájában, 2023. február 3-án. A Krauss-Maffei-Wegmann német hadiipari vállalat gyártotta Leopard 2 harckocsikat 1979-ben állította hadrendbe az ország hadserege, a Bundeswehr, amelynek azóta is a fő harckocsitípusa. (Fotó: MTI/AP/DPA/Daniel Karmann)