A szakemberek szerint az 1700 éves kőfaragványt a kotrógép törte össze, holott a törvény szerint a területen csak régészeti feltárást követően szabad munkálatokat végezni. Ráadásul a munkások nem jelentették az esetet, erről egy helybéli lakos számolt be a múzeum régészeinek – írta a hírportál.
A helyszínre kiszálló régészek elmondták, hogy a feliratozás stílusa alapján a szarkofág a II. századból való, a fedelén a medúzafej gyakori jelkép volt a környéken a római időkben.
Az összetört kőfaragvány ritkaságnak számít, a térségben egyetlen feliratozott szarkofág maradt fenn, de kevésbé szép a kivitelezése. A felirat alapján egy elöljáró temetkezőhelyéről lehet szó.
Kapcsolódó tartalom
A régészeket megdöbbentette a brutális eljárás, ahogy tönkretették az értékes leletet. A Fehér megyei rendőrség közölte: hivatalból eljárást indított az ügyben rongálás és régészeti lelőhely tönkretétele miatt. A temető gondnoka a hírportállal közölte, hogy a szarkofág darabjai egy sír ásása közben kerültek felszínre.
Az illetékes szerint joghézag miatt következhetett be a sajnálatos eset, a temetőben zajló munkálatok ugyanis szerinte nem minősülnek építkezésnek, nem kell urbanisztikai engedély hozzájuk, így ezekre az előzetes régészeti kutatást előíró jogszabály sem érvényes. Állítása szerint korábban már kérte a múzeum segítségét, hogy küldjenek régészt, aki felügyeli az ásást, de nem kapott választ.
„Így végeztem a dolgom, mert nem hagyhattam a halottakat temetetlen” – fogalmazott a hírportálnak a gondnok. Hozzátette: a köveket nem rosszindulatból vették ki kotrógéppel, a munkások nem tudhatták, mire bukkannak. A kőfaragványokat a múzeumba szállítják tanulmányozásra.
Kapcsolódó tartalom
Gyulafehérvár a római korban is lakott volt, itt állt Apulum, az ókori Dacia tartomány egyik jelentős városa.
A kiemelt kép illusztráció (Fotó: Shuterstock)