Baleset

Egy kamionról leszakadó gumiabroncs okozott óriási balesetet, lezárták az autópályát

Az Egyesült Államok szankciókat vezethet be Kína ellen, ha az segítséget nyújt az oroszoknak

| Szerző: hirado.hu
Továbbra is Kína esetleges Oroszországnak nyújtott segítségére fókuszálnak az amerikaiak. Washington nem veszi félvállról a dolgot: most épp arról akarja meggyőzni partnereit, hogy járuljanak hozzá egy széles körű szankciós csomag létrehozásához Kína ellen. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen Kína a világgazdaság egy megkerülhetetlen szereplője, ráadásul sok országnak (például Németországnak) még az oroszok elleni szankciók is komolyan fájnak. Nem mellékes az ügy szempontjából, hogy míg az USA keményen nekiment diplomáciai eszközökkel, illetve gazdasági szankciókat fontolgat, addig Kína a háború egyéves évfordulójára 12 pontos béketervvel állt elő.

 

Az Egyesült Államok közeli szövetségeseivel egyeztet a Kínával szembeni új szankciók bevezetésének lehetőségéről, ha Peking katonai támogatást nyújt Oroszországnak az ukrajnai háborúban – írja a Reuters amerikai tisztviselőkre és más forrásokra hivatkozva.

Kapcsolódó tartalom

A konzultációk ugyan még csak előzetes szakaszban vannak, de egészen biztosan arra irányulnak, hogy számos ország – elsősorban a G7-ek – támogatását összegyűjtsék a korlátozások összehangolása érdekében. Az egyelőre a lap szerint nem volt világos, hogy Washington milyen konkrét szankciókat fog javasolni.

Mint ismert, az Egyesült Államok és szövetségesei az elmúlt hetekben azt állították, hogy Kína fegyverek szállítását fontolgatja Oroszországnak, ám bizonyítékokat még nem szolgálatattak állításuk alátámasztására. Peking tagadta a vádakat.

Csin Kang kínai külügyminiszter beszél a globális biztonsági helyzetről tartott fórumon a külügyminisztérium pekingi épületében 2023. február 21-én (Fotó: MTI/AP/Andy Wong)

Az amerikaiak azóta többször is figyelmeztették Kínát arra, hogy milyen következményekkel járna egy ilyen „beavatkozás.”

Kapcsolódó tartalom

A Biden-kormányzat első lépései diplomáciai jellegűek voltak az Oroszországnak nyújtott kínai támogatás ellensúlyozására – mondták az ügyet ismerő források a Reutersnek. Azt is megjegyezték, hogy a tisztviselők a Peking elleni lehetséges fellépést alapozzák meg azon országok csoportjával, amelyek a leginkább támogatták az Oroszország ellen az egy évvel ezelőtti ukrajnai invázió után bevezetett szankciókat.

Szerintük a washingtoni közeledés még nem vezetett széles körű megállapodáshoz semmilyen konkrét intézkedésről, mivel úgy néz ki, az amerikaiak egyelőre nem tudták teljesen meggyőzni partnereiket. Az egyik ilyen ország tisztviselője ugyanis azt mondta, hogy csak kevés hírszerzési információ támasztja alá azon állításokat, amelyek szerint Kína lehetséges katonai segítséget fontolgat.

Kapcsolódó tartalom

„A G7-ben, úgy vélem, nagyon résen vagyunk” – fogalmazott egy másik forrás, de hozzátette, hogy a Kínára összpontosító részletes intézkedések még nem készültek el.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a müncheni biztonságpolitikai konferencia egyik panelbeszélgetésén 2023. február 18-án (Fotó: MTI/EPA/Szilágyi Anna)

Washington a háború első évfordulója alkalmából február 24-én a G7-ek nyilatkozatában olyan megfogalmazást vitt keresztül, amely felszólította a „harmadik országokat”, hogy „hagyjanak fel az Oroszország által folytatott háború anyagi támogatásával, vagy súlyos következményekkel kell szembenézniük.

A lap megjegyzi, hogy a nyilatkozat név szerint nem említette Kínát, de az Egyesült Államok új büntetéseket helyezett kilátásba olyan vállalatokra és személyekre, akiket azzal vádolnak, hogy segítik Oroszországnak kijátszani az ellene hozott szankciókat. A lehetséges intézkedések között szerepelnek kínai és más vállalatokra vonatkozó exportkorlátozások, melyek megakadályozzák, hogy olyan – az oroszok elől elzárt – termékeket vásároljanak, mint például félvezetők.

Megpróbáltuk nagyon világosan jelezni mind a müncheni négyszemközti beszélgetésen, mind pedig nyilvánosan, hogy komoly aggályaink vannak

– mondta a héten Daniel Kritenbrink, az Egyesült Államok kelet-ázsiai vezető diplomatája. „És azt is tudjuk, hogy sok hasonlóan gondolkodó partnerünk osztja ezeket az aggodalmakat” – hangsúlyozta Kritenbrink.

Kapcsolódó tartalom

Végül a Reuters felhívja rá a figyelmet, hogy

az Egyesült Államok, amennyiben szankciókat akar életbe léptetni Kínával, a világ második legnagyobb gazdaságával szemben, mely alaposan integrálódott Európa és Ázsia gazdasági rendszerébe, komoly kihívásokkal kell szembenéznie.

Nem mellékes az ügy szempontjából, hogy míg az USA keményen nekiment diplomáciai eszközökkel, illetve gazdasági szankciókat fontolgat, addig Kína a háború egyéves évfordulójára 12 pontos béketervvel állt elő, melyben béketárgyalások azonnali újraindítását követeli és egyebek mellett kijelenti, hogy „a párbeszéd és a tárgyalások jelentik az egyetlen életképes megoldást az ukrajnai válságra.”

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztáció.

Ajánljuk még