Rendkívüli

Hegymászási világrekordot állított fel egy nepáli férfi és egy norvég nő

Zelenszkij tanácsadója már Bahmut feladásáról beszélt

Továbbra is heves harcok dúlnak a kelet-ukrajnai Bahmutnál. Volodimir Zelenszkij nagyon nehéznek nevezte a helyzetet, az ukrán elnök tanácsadója pedig már a város feladásáról beszélt. Eközben drónok csapódtak be az orosz főváros közelében. Moszkva szerint a kijevi vezetés áll a dróntámadások mögött.

Lángokban állnak az épületek Bahmutban. Az orosz erők folyamatosan ostromolják a kelet-ukrajnai várost, be akarják keríteni, hogy elvágják az ukrán védők utánpótlási útvonalát.

Bahmut bevételével az oroszok már könnyen elérhetnék Donyeck még ukrán kézen lévő településeit, köztük Kramatorszk és Szlovjanszk városát.

A hónapok óta tartó harcokban már mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. Bahmut a háború egyik legvéresebb szimbóluma lett. Aki csak tehette, már elmenekült az egykor hetvenezres településről, a helyiek közül már csak páran lézengenek a kihalt utcákon, bombázások közepette.

Kapcsolódó tartalom

„Amíg az otthonom megvan, és nem sérülök meg, addig itt maradok” – mondta egy helyéli férfi.

Az oroszok azonban nemcsak Bahmutot lövik, hanem legalább húsz donyecki települést is, miközben heves offenzívába kezdtek a déli frontvonalon. Ukrán források szerint szerint a kedden legkevesebb négyen életüket vesztették Herszon régióban.

Az oroszok legalább harmincszor ágyúztak Herszon régióban, de csak utcákat és emberek lőttek. Részvétem mindazoknak, akik elvesztették szeretteiket

– közölte esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij elnök, és elismerte, hogy a helyzet Bahmutban egyre nehezebbé válik, majd ismét vadászgépeket kért a nyugati szövetségesektől.

Kapcsolódó tartalom

Eközben dróntámadásokat jelentettek Oroszországból A helyi kormányzó állítása szerint kedd reggel három drón vette célba a Moszkvától mintegy 100 kilométerre fekvő Belgorod régiót. Az egyik drón egy fővárosi lakásba csapódott be.

Amikor megláttuk, a motor még működött. De hogy pontosan mi repült be hozzánk, abban már nem mélyedtünk el, mert a feleségmmel azonnal menekülőre fogtuk” – mesélte a lakás tulajdonosa.

A támadásban senki nem sérült meg, a drónok csak kisebb károkat okoztak. A hatóságok azonban biztonsági okokból evakuálták a környéken élőket.

Egy másik drónt kedden a szomszédos nyugat-oroszországi Brjanszk régió felett lőttek le a helyi hatóságok állítása szerint. Moszkva szerint a kijevi vezetés áll a dróntámadások mögött.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még