Baleset

Kigyulladt egy társasházi lakás Gyöngyösön, huszonnégy embernek kellett elhagynia otthonát

Több tucatnyian meghaltak, amikor két vonat frontálisan összeütközött Görögországban

A tűzoltóság közlése szerint 36 halottja van a Görögországban szerdára virradóra történt vonatbalesetnek. A rendőrség bejelentette, hogy őrizetbe vették Lárisza város pályaudvarának állomásfőnökét a balesettel összefüggésben.

Egy Athénból az ország északi részébe, Szalonikibe tartó személyvonat és egy Szalonikiből Láriszába tartó tehervonat ütközött össze az ország középső részén fekvő Lárisza előtt eddig tisztázatlan körülmények között. Az ütközés nyomán több kocsi kisiklott, és legalább három lángba borult.

Az evakuálás az ütközés súlyossága miatt nagyon nehéz körülmények között zajlik

– mondta Vaszilisz Vartakojannisz, a tűzoltóság szóvivője. Elmondta, hogy égési sérültek ellátására használt kórházi egységeket riasztottak a térségbe, és több tucat mentőautót vontak be a munkálatokba. Nyolcvanöt sérültet a közeli kórházakba szállítottak – tette hozzá. A kisebb sérüléseket szenvedett vagy sértetlen utasokat, mintegy 250 embert autóbusszal szállították a 130 kilométerre északra fekvő Szalonikibe.

A görög közszolgálati televízió, az ERT felvételei szerint a fejlámpát viselő mentőalakulatok sűrű füstben kutattak túlélők után a vonatok roncsai között.

A mentésben részt vevő egyik egészségügyi alkalmazott elmondta, a vagonok közül több megsemmisült vagy teljesen roncsolódott, ami különösen megnehezítette a mentést, több kocsi erősen füstölt vagy lángolt.

A láriszai kórház tisztségviselői szerint legalább 25 embernek súlyos sérülései vannak. A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak.

A Szkai TV-ben egy utas arról számol be, hogy a baleset pillanatában felugrottak, mert az ablakok hirtelen felrobbantak. Az emberek sikoltoztak és megijedtek. Szerencsére ki tudták nyitni az ajtókat, és elég gyorsan el tudtak menekülni. Más vagonokból nem tudtak kiszállni az utasok, az egyik kigyulladt – mondta a sokkos állapotban lévő fiatalember.

A vonat felborult, és majdnem a szakadékba zuhant, majd a vagon lángra kapott… Az én vagonomban öt sérült volt

– mesélte egy másik utas a Szkai TV-nek.

Arról egyelőre nem közöltek részleteket, hogy miért ütközött össze a két vonat. A görög média szerint ez volt Görögország eddigi legsúlyosabb vasúti balesete.

Kiemelt képünk: MTI/EPA

Ajánljuk még