Baleset

Kigyulladt egy társasházi lakás Gyöngyösön, huszonnégy embernek kellett elhagynia otthonát

Kitüntették a törökországi mentésben részt vevő szakembereket

Kitüntetést adott át Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán azoknak a szakembereknek, aki részt vettek a törökországi földrengés utáni mentőmunkálatokban.

Hangsúlyozta, hogy a mentőcsapatok örökre a magyar emberek emlékezetében maradnak mint hősök. A politikus beszédében elmondta, hogy egy ilyen küldetés nem kockázatmentes, az élet és a halál mezsgyéjén lévő emberek mentése fizikailag és lelkileg is megterhelő lehetett az érintettek elmondása alapján.

„Egy ország büszke önökre”

– emelte ki Rétvári Bence.

Kapcsolódó tartalom

A kitüntetettek között volt a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságához tartozó Hunor mentőcsoport több dolgozója mellett a Terrorelhárítási Központ több szakembere is.

Kapcsolódó tartalom

Miniszteri elismerő oklevélben részesült a Baptista Szeretetszolgálat részéről 24 tűzoltó, valamint a Budapest Mentőszervezet, az Életjel mentőcsoport, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat.

Törökország déli és délkeleti részén február elején volt 7,8-as erősségű földrengés, amelyben több mint 44 ezren veszítették életüket, a sebesültek száma pedig 115 ezer fölött van.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Kapcsolódó hírek

Ajánljuk még