Rendkívüli

Hegymászási világrekordot állított fel egy nepáli férfi és egy norvég nő

Biden: Lehet, hogy fehér vagyok, de hülye nem

| Szerző: hirado.hu
Amerikában szerdán zárul a fekete történelem hónapja, ennek kapcsán próbált Biden elnök viccelődni.

Az Egyesült Államokban most zajlik a Black History Month (a fekete történelem hónapja) nevű ünnepségsorozat, mely egyre nagyobb népszerűségre tesz szert nem csupán a tengerentúlon, de Európában is. Ilyenkor igyekeznek ápolni és ünnepelni a fekete örökséget, kultúrát, és felhívni a figyelmet annak fenyegetettségére.

Az egyik Fehér Házban tartott fogadáson az USA vezetője mondott beszédet, és megpróbálta könnyedre venni a figurát.

Lehet, hogy fehér vagyok, de hülye nem

– mondta, amivel harsány nevetést váltott ki közönségéből. A közösségi médiában ugyanakkor nem voltak ennyire elragadtatva viccesnek szánt kijelentésétől, sok kommentelő bírálta érzéketlensége miatt.

Szinte ugyanezt a „poént” egyébként már korábban is elsütötte, amikor tavaly márciusban Írország védőszentje, Szent Patrik ünnepe alkalmából rendezett ünnepi gálán – utalva ír származására – azt mondta: „Meglehet, ír vagyok, de nem vagyok hülye.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt képen Joe Biden amerikai elnök. (Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds)

Ajánljuk még