A katasztrófavédelmi szervek kedden hajnalban tüzet oltottak egy dél-oroszországi olajraktárban, miután két ismertlen felségjelzésű drón csapódott a létesítménybe – jelentette a RIA hírügynökség. A Reuters információi szerint Tuapsze városában helyi idő szerint hajnali fél háromkor jelentették a tüzet, amely mintegy 200 négyzetméteres területre terjedt ki, mielőtt eloltották. Helyi lakosok két egymást követő robbanásról számoltak be.
Az esetről Szergej Bojko, a helyi közigazgatás vezetője elmondta, az olajtartályok nem sérültek meg, és nem folytak ki olajtermékek. „Senki sem sérült meg” – tette hozzá.
Nem ez volt az első drónokkal elkövetett ukrán támadás orosz területek ellen. Tavaly december elején Kurszkban gyulladt ki egy olajtároló létesítmény a helyi repülőtér környékén, illetve ekkor és az év végén a szaratovi légibázist is megtámadták.
Kapcsolódó tartalom
Drónok kelthettek riadalmat Szentpéterváron is kedden délelőtt, ahol ideiglenesen az összes járatot felfüggesztették és lezárták a légteret egy lehetséges dróntámadás veszélye miatt. A TASZSZ orosz hírügynökség egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt közölte, hogy helyi idő szerint 13 óráig lezárták a légteret a város 200 kilométeres körzetében. Nem sokkal később ugyanakkor már jelezték, a veszély elhárult, így megkezdődhet a légiközlekedés újraindítása.
Egyes orosz regionális műsorszolgáltatókat pedig szintén kedden reggel hackertámadások értek, aminek következtében olyan üzenetet adtak ki, melyben arra szólították fel az embereket, hogy keressenek menedéket egy közelgő rakétatámadás elől. „A rádióállomások és tévécsatornák szervereinek feltörése következtében az ország egyes régióiban légiriadó kihirdetéséről szóló információkat sugároztak” – közölte az orosz védelmi minisztérium. Hozzátették: „Ez az információ hamis, és nem felel meg a valóságnak.”
A közösségi médiában közzétett információk szerint olyan képeket mutattak, amelyekben egy beérkező rakéták elől fedezékbe menekülő ember szimbóluma, valamint a „Mindenki az óvóhelyre, most” üzenet volt látható. A Reuters megjegyzi, hogy hasonló támadás miatt miatt egyes orosz régiókban a kereskedelmi rádiók múlt szerdán légi riasztási üzeneteket küldtek.
A fentiekhez kapcsolódik, hogy brit védelmi minisztérium szerint február 21. óta legalább 14 robbanás történt az oroszok kezén lévő Mariupol városban és környékén. A jelentésben olvasható, hogy a robbanások helyszínei között volt egy lőszerraktár a repülőtéren, két üzemanyagraktár és egy acélmű, amelyet Oroszország katonai bázisként használ. Mariupol legalább 80 kilométerre fekszik a frontvonaltól.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: EPA/Maxim Shipenkov)