Aktuális

Demeter Szilárd lett a Nemzeti Múzeum főigazgatója

Drágul a sör, fejenként három uborka jár: korlátozásokat hozott az infláció Nagy-Britanniában

Lassan mérséklődik, de még mindig kétszámjegyű az infláció az Egyesült Királyságban. A megélhetési költségek sok családnak okoznak gondot, az élelmiszerekért ugyanis több, mint 16,5 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly ilyenkor. A magas energiaárak mellett az őstermelők és a vendéglátósok jelentős része is épp, hogy talpon tud maradni – számolt be az M1 Híradója.

Legfeljebb három csomag paradicsomot, paprikát és uborkát tehetnek a kosarukba a vásárlók egy londoni szupermarketben, de a zöldségesládák már a nyitás utáni órákban kiürülnek. A múlt héten több nagy brit áruházlánc is korlátozta a megvásárolható friss áru mennyiségét.

A kereskedők szerint a hiányt elsősorban az okozza, hogy Spanyolországban és Marokkóban a rendkívül hideg időjárás miatt akadozik a betakarítás és a szállítás. Márpedig a téli hónapokban innen érkezik a legtöbb friss gyümölcs és zöldség a szigetországba.

A brit üvegházakban és fóliasátrakban is a szokottnál kevesebb zöldség terem. A gazdák arra panaszkodnak, hogy a Brexit óta nehezen tudják pótolni a kelet-európai idénymunkásokat, ráadásul a gazdasági válság is sújtja őket.

Idén a magas energiaárak miatt számos termelő nem is ültetett semmit. Pedig általában ilyenkor már az angol termesztésű uborka is forgalomba kerül, most viszont hiányzik a polcokról” – mondta egy angliai gazda.

A brit statisztikai hivatal februári jelentése szerint az Egyesült Királyságban jelentősen lassult az éves infláció, de még mindig 10 százalék fölött jár. A jegybank előrejelzése szerint a földgáz és az üzemanyag árának csökkenése gyorsítja ezt a folyamatot.

Ugyanakkor az élelmiszerárak továbbra is magasak, ami komoly gondot okoz, főként a szerényebb jövedelmű családoknak.

„Mostanában csak a legolcsóbb termékeket vásárolom, és nem azt, amit szoktam. Sokba kerül a megélhetés, és ez eléggé aggasztó” – mondta egy londoni nő.

Februárban a briteknek átlagosan 16,5 százalékkal kellett többet fizetniük az élelmiszerért, mint egy évvel korábban.

Az alapanyagok drágulását a vendéglátóipar is megsínyli. A műsorban bemutatott angliai sörfőzde például több hónapra való malátát halmozott fel, azt remélve, hogy ezzel megtakaríthatja az emelkedő költségek egy részét.

Kapcsolódó tartalom

„A maláta 40–50 százalékkal drágult, az energia is többe kerül, ráadásul a tervek szerint áprilistól magasabb az iparűzési adót kell fizetnünk, szóval aligha számíthatunk nyereségre. Jó, ha talpon tudunk maradni” – mondta a cég igazgatója. Hozzátette: ha minden költséget beépítene a sör árába, nem tudná eladni a termékeit.

A élelmiszerláncok egy része sajátos módszerrel próbálja orvosolni ezt a problémát. Nem emelik a termékek árát, viszont csökkentik a mennyiséget – azaz a megszokott csomagolásba kevesebb vaj, zabpehely, vagy éppen üdítő kerül. Az Európa-szerte terjedő eljárás nem újkeletű, és nem is törvénytelen, viszont a fogyasztóvédők szerint sérti a vásárlók érdekeit. Hosszú távon a kereskedők is rosszul járhatnak: egy februári felmérés szerint az európai fogyasztók háromnegyede úgy véli, hogy az áruházláncok megpróbálnak hasznot húzni az inflációból, ezért jobban megfontolják, hogy hol vásároljanak.

A kiemelt képünk illusztráció.

Ajánljuk még