Fontos

Ma 13 órától Kormányinfó

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hazaküldte a limai mexikói nagykövetet a perui államfő

Dina Boluarte perui államfő szombaton bejelentette, hogy hazaküldi Mexikó limai nagykövetét, amiért a mexikói elnök bírálta és alkotmányellenesnek nevezte a perui kormányt.

Andres Manuel López Obrador mexikói államfő helyi idő szerint pénteken azt mondta: Mexikó továbbra is Pedro Castillo volt perui államfő oldalán áll, mivel az előző elnököt „törvénytelenül üldözték el” pozíciójából.

Boluarte közép-európai idő szerint szombat hajnali televíziós beszédében elmondta:

López Obrador bírálata szembe megy a nemzetközi jog be nem avatkozásról szóló alapelvével, valamint a demokrácia védelmével.

Dina Boluartét, aki korábban alelnökként szolgált, december elején bízták meg az államfői pozícióval, miután államcsíny gyanúja miatt lemondatták és őrizetbe vették Pedro Castillo államfőt.

López Obrador a hét elején találkozott Castillo feleségével, Lilia Paradesszel. A lemondatott perui elnök családja mintegy két héttel azután menekült Mexikóba, hogy Castillót őrizetbe vették. A dél-amerikai országban azóta országszerte heves tiltakozások zajlanak;

a biztonsági erők és a Castillo-párti tüntetők közötti összecsapásokban két hónap alatt legalább 47 ember vesztette életét.

A tiltakozók Boluarte lemondását és új választások kiírását követelik. A parlament több ízben is napirendre vette Boluarte javaslatát a választások előrehozásáról, azt azonban egyszer sem fogadta el a testület, egy februári elejei döntés értelmében pedig júliusig nem is lehet vitát nyitni a témáról.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt képen Dina Boluarte perui elnök (Fotó: MTI/AP/Martin Mejia)

Ajánljuk még