Aktuális

Telitalálat az ötös lottón! Rekordnyeremény ütötte egy szerencsés nyertes markát

Fegyverek, melyek a háború középpontjába kerültek

| Szerző: hirado.hu
Sokszor tűnik úgy, hogy az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segítség minden nagyvonalúsága ellenére nehézkes, olykor akadozik, sőt, az is felmerülhet, hogy a Nyugat grandiózus ígéreteit nem mindig követik a gyors cselekedetek. Ha azonban megnézzük, hogy az adott harctéri helyzetben milyen fegyverekre volt égető szükségük az ukrán erőknek, akkor könnyen kirajzolódhat egy nagyon is észszerű sorminta. Folyamatos a fegyverutánpótlás, így a pusztítás is. Az ukrajnai háború pénteken a második évébe lépett, és nem látszik a vége.  

 

Látható, hogy amikor Ukrajnának az orosz támadás kezdetén hordozható páncéltörő fegyverekre volt szüksége, akkor azok érkeztek nagy számban. Később elengedhetetlenné váltak a légvédelmi rendszerek, amelyek a hátországot voltak hivatottak megvédeni az orosz rakéta- és dróntámadásoktól. Szinte ezzel párhuzamosan tüzérségi rendszereket is kaptak a védők, ezek közül egyértelműen az amerikai HIMARS rakétavető. Végül, de nem utolsó sorban a 2022-es év végén, majd 2023 elején az ukránok igencsak komoly ígéreteket kaptak modern nyugati harckocsik szállítására is. Ezek a harckocsik a megmerevedett állásokat hivatottak „megmozdítani”.

Kapcsolódó tartalom

Alig véglegesítették ugyanakkor a harckocsikról szóló megállapodásokat a nyugati országok, az ukránok máris újabb kéréssel álltak elő: több száz vadászgépre tartanak igényt, amiket a légtér ellenőrzésére, az esetleges behatolások kivédésére, valamint a szárazföldi hadműveletek megtámogatására vennének igénybe. A Nyugat egyelőre elzárkózik a kéréstől, ám nem lepődhetünk meg, ha az előttünk álló hónapokban lassan, de biztosan megváltozik majd a hozzáállás. És hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre? Mutatjuk!

 

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt képen az ukrán hadsereg HIMARS rakétarendszere tüzel a frontvonal közelében. (Fotó: EPA/Hannibal Hanschke)

Ajánljuk még