Aktuális

Negyvenöt éve nem hagyja nyugodni a kisvárost – milliós jutalmat kap az, aki segít megoldani a rejtélyt

Az aszály miatt a vízfelhasználás korlátozása is szükségessé válhat Olaszországban

A rendkívüli aszály következményeként akár a nemzeti vízkészlet „adagolása” is szükségessé válhat Olaszországban – jelentette ki Gilberto Pichetto Frantin környezetvédelemért és az energiabiztonságért felelős miniszter a Radio24 rádióban.

Gilberto Picchetto Frantin úgy nyilatkozott, a szárazság a következő hónapokban súlyosbodik. Azt mondta, reméli, hogy a következő két-három hónapban esni fog, és a duzzasztógátak megtelnek, máskülönben következményekkel kell számolni.

„Semmilyen döntés nem született még, megkezdődött az egyeztetés a nemzeti vízrendszer kezelőivel, de Olaszország egyes területein ide fogunk jutni

– utalt a „vízfejadag” esetleges bevezetésére a környezetvédelmi és energiabiztonsági miniszter.

Kapcsolódó tartalom

Rámutatott, hogy a már tavaly is tapasztalt csökkenés után a vízerőművek kapacitása tovább süllyedhet. Az ágazatot képviselő Assoidroelettrica pénteken közölt adatai szerint a vízerőművek teljesítménye 2022-ben a korábbinak majdnem a felére esett vissza, az idén pedig még rosszabb eredmény várható.

A Coldiretti termelői szövetség adatai szerint a csapadékhiány drámai méreteket öltött, elsősorban az észak-olaszországi területeken, ahol a vízdeficit meghaladta a 40 százalékot. Az Alpokban több mint 50 százalékkal kevesebb hó esett a megszokottnál. Az ország legnagyobb folyója, a Pó medrében a víz több ponton eltűnt. Velencében kiszáradtak a kisebb csatornák.

Az ország első számú élelmiszerellátási térségeként ismert Pó-alföldöt sújtó szárazság veszélybe sodorhatja a hagyományos olasz termékek egyharmadának előállítását

– figyelmeztetett az agrárszervezet.

A Coldiretti szerint nem lesz elegendő a tésztagyártáshoz szükséges durumbúzából, az aszály kihat a gyümölcs- és zöldségtermesztésre, a parmezán sajt és a pármai sonka előállítására is. Az aszályos északi térségekben található a haszonállat-állomány fele. Az utóbbi harminc évben idén lesz a legalacsonyabb a rizstermés, a termőterület nyolcezer hektárral csökkent.

A kormányfő, Giorgia Meloni bejelentette, hogy március elsejére csúcsértekezletet hív össze a rendelkezésre álló olaszországi vízforrások felmérésére. A találkozó napirendi pontjai között szerepel a hálózati vízveszteség csökkentése, valamint a folyómedrek tisztítása.

A kormány célja egy közép-hosszútávú nemzeti akcióterv kidolgozása a szárazság okozta helyzet kezelésére. Az értekezleten részt vesz a környezetvédelmi, az infrastrukturális és közlekedési, a mezőgazdasági, valamint a gazdasági helyreállítást szolgáló európai források felhasználásáért felelős tárca vezetője. Jelen lesznek a polgári védelem képviselői is.

Kiemelt képünk: Az alacsony vízszint miatt egy csaknem teljesen kiszáradt lagúna fenekén vesztegelnek gondolák Velencében 2023. február 6-án. (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Andrea Merola)

Ajánljuk még