Aktuális

Telitalálat az ötös lottón! Rekordnyeremény ütötte egy szerencsés nyertes markát

A skandináv országok vezetői euroatlanti törekvéseinek segítéséről biztosították Ukrajnát

Dánia, Svédország, Norvégia, Finnország és Izland miniszterelnöke közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról Ukrajnát euroatlanti törekvéseit.

„Továbbra is következetesen segítjük Ukrajnát politikai, katonai, humanitárius és gazdasági téren mindaddig, amíg szüksége van rá, és támogatjuk euroatlanti törekvéseit” – áll az öt kormányfő által pénteken, az ukrajnai háború első évfordulóján kiadott közös közleményben.

Mette Frederiksen dán kormányfő pénteken ukrán menekültekkel is találkozott Koppenhágában, és biztosította őket arról, hogy országában védelemre találhatnak mindaddig, amíg csak szükségük lesz rá.

Kapcsolódó tartalom

„El szeretném mondani a Dániában lévő ukránoknak, hogy mindaddig gondoskodunk róluk, amíg rászorulnak” – mondta.

Tavaly 31 400 ukrán állampolgár érkezett Dániába a helyi statisztikai hivatal szerint, de 4600-an azóta távoztak.

Kapcsolódó tartalom

Dánia a korlátozó bevándorlási politikájáról is ismert, de 2022 márciusában új törvényt fogadott el a háború kezdete után Ukrajnából érkezettekről, és ebben a lakáshoz, munkaerőpiachoz és oktatáshoz való gyors és egyszerű hozzáférést biztosított a számukra.

Ajánljuk még