A memphisi rendőrség közlése szerint, miután a tolvaj összeveszett a bolt eladójával, mert az nem volt hajlandó alkoholt eladni neki, egy egész polcnyi chipses zacskóval távozott a helyszínről.
A nassolni valót az autója hátsó ülésére dobálta, de közben néhány zacskót a földre ejtett. A boltból közben egy másik férfi is távozott, megállt az autónál, felvett két zacskót a földről, az egyiket kinyitotta és falatozni kezdett.
A helyszínre érkező járőrök még elcsípték a férfit és miután észrevették, hogy a férfi arcán chipsmorzsák éktelenkednek, letartóztatták és ezer dollár (360 ezer forint) érték alatti lopás vádjával eljárást indítottak ellene.
„Tisztában volt vele, hogy a chips lopott volt, ezért amit tett, szintén lopásnak minősül” – közölték a rendőrök a térfigyelő kamerák felvételeinek megtekintése után.
Jelentésükben kiemelték, hogy a chips zacskónként majdnem öt dollárba, azaz nagyjából 1800 forintba került.
A rendőrségi nyilvántartásból kiderült, hogy a férfi egyébként büntetett előéletű, korábban családon belüli erőszak, érvényes jogosítvány nélküli vezetés és próbaidő megszegés miatt ítélték el.
Arról, hogy az eredeti tolvajt elfogta-e, a rendőrség nem tett említést.
Kapcsolódó tartalom
Bebiztosította magát húsvétra, kétszázezer csokitojást lopott a tolvaj
Bebiztosította magát húsvétra, kétszázezer csokitojást lopott a tolvaj
Forrás: New York Post
A kiemelt képen a lopás jelenete látható. (Forrás: Youtube)