Milliós küldetés?
Tavaly decemberben a belga rendőrség mintegy 1,5 millió eurót foglalt le, amikor felfedte az Európai Parlament (EP) szocialista képviselőihez köthető korrupciós ügyet.
Ebbe az összegbe beletartozik a letartóztatott Eva Kaili, az EP volt alelnöke lakásán talált 150 ezer euró, az apjánál lefoglalt ugyanekkora összeg, illetve hétszázezer euró, amelyre egy volt EP-képviselőnél, Pier Antonio Panzerinél bukkantak.
A rendőrség decemberi akciója során megriadt görög alelnök felvette a kapcsolatot az édesapjával, aki éppen Belgiumba látogatott. Mivel tudta, hogy az élettársánál, Francesco Giorginál nagy összegben van otthon készpénz, Kaili segítséget kér az apjától – akit nem sokkal később letartóztattak egybőröndnyi, ötveneurós címletű bankjegyekkel.
A Politico ugyanakkor betekintést nyert a letartóztatott Eva Kaili ellen kiadott elfogatóparancsba, amelyből kiderült: a lefoglalt 1,5 millió euró készpénzköteg csak a jéghegy csúcsa lehet.
A dokumentum szerint ugyanis több millió eurót kaptak a korrupciós botrány fő gyanúsítottjai, a jelentősebb pénzösszegeket titokban adták át nekik katari és marokkói tisztviselő. Ez pedig arra utal, hogy az érintettek további kifizetéseket kaptak jóval nagyobb összegben, amelyet még nem sikerült megszerezniük a hatóságoknak.
Kaili több mint két hónapja van őrizetben korrupció, pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel vádjával, annak a nyomozásnak a részeként, amely azt vizsgálja, hogy külföldi országok, köztük Katar és Marokkó törvénytelenül befolyásolták a parlament munkáját.
Kapcsolódó tartalom
Brüsszeli székhelyű hálózat
Ez az információ csak egyike az elfogatóparancs figyelemfelkeltő részleteinek. A dokumentum megemlít egy brüsszeli székhelyű hálózatot, amely a katari munkaügyi miniszter, Ali bin Samikh Al Marri nevében dolgozik 2021 óta. Katar állítólag a szintén letartóztatott és vádalku keretében törvényhozók megvesztegetését beismerő Pier Antonio Panzerin keresztül irányította a műveleteket.
Panzeri és Kaili között a fő közvetítő a görög politikusnő élettársa, Francesco Giorgi volt.
Kapcsolódó tartalom
Forrás: Magyar Nemzet
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Adrien Fillon/NurPhoto via Getty Images)