
Jelentések szerint Oroszország interkontinentális ballisztikus rakétakísérletet hajthatott végre hétfőn Joe Biden ukrajnai tartózkodásával egy időben, és erről előre figyelmeztette az Egyesült Államokat.
Kapcsolódó tartalom
Moszkva pár órával az esemény előtt értesült az amerikai elnök Kijevbe érkezéséről. Sajtóhírek szerint az oroszok figyelmeztetést kaptak, hogy ez idő alatt ne támadják meg az ukrán fővárost.
A CNN úgy értesült, hogy Oroszország a Sátán-2 néven emlegetett interkontinentális rakétát tesztelte, miközben Biden ukrán kollégájával találkozott. Az említett rakéta akár egy 40 megatonnás robbanófejet is képes hordozni, hatótávolsága 10 ezer kilométer, és hozzávetőleg egy Franciaország méretű területet képes megsemmisíteni.
Amerikai tisztviselők úgy nyilatkoztak, a kilövést nem tekintik az eszkaláció irányába tett lépésnek. Ráadásul úgy tudni, a tesztindítás sikertelen is volt.
Kapcsolódó tartalom
Mik a START-egyezmények, melyekben Oroszország felfüggeszti részvételét?
Oroszország felfüggeszti részvételét a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló orosz–amerikai Új START-megállapodásban – jelentette be Vlagyimir Putyin elnök kedden Moszkvában. De mit jelent a START-megállapodás, és mi volt a SALT-egyezmény?
Blinken: Felelőtlen Oroszország részéről, hogy felfüggeszti részvételét az Új START megállapodásban
A világ azt várja el a két legnagyobb atomhatalomtól, hogy felelősen cselekedjen.
Putyin: Oroszország saját biztonsága érdekében avatkozott be; a továbbiakban felfüggeszti a START-szerződésben való részvételét
Oroszország azért „avatkozott be” Ukrajnában, hogy megvédje történelmi régióinak lakóit, hogy biztosítsa országa biztonságát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi, moszkvai beszédében, melyet egyik szokásos helyszínén, a moszkvai Gosztiny Dvorban tart a szövetségi gyűlés képviselői és újságírók, meghívott vendégek előtt.