Interjú

Zelenszkij: Ukrajna új ellentámadásra készül

Megszavazta Moszkva részességének felfüggesztését az Új START-megállapodásban az orosz parlament felsőháza

Egyhangúlag megszavazta Oroszország részességének felfüggesztését a hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött orosz–amerikai Új START-megállapodásban szerdán az orosz parlament felsőháza.

Szerda délelőtt hasonlóképpen szavazott az alsóház is. A vonatkozó törvénytervezetet Vlagyimir Putyin elnök terjesztette a parlament elé, aki kedden jelentette be a részvétel felfüggesztésének szándékát. Az orosz részesség helyreállításáról az államfő dönthet majd.

Jevgenyij Iljin vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium nemzetközi katonai együttműködésért felelős főcsoportfőnökségének helyettes vezetője a törvényhozásban elmondta, hogy Moszkva tartani fogja magát a nukleáris robbanótöltet-hordozóknak a szerződésben foglalt számához, valamint az 1988-as, a ballisztikus rakéták indítása esetén az egymás kölcsönös értesítéséről megkötött szovjet-amerikai megállapodáshoz.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kijelentette, hogy

a Kremlnek az Új START-hoz való visszatérése a Nyugat álláspontjától függ majd.

Mint mondta, ha a nyugati országok elkezdik figyelembe venni Moszkva aggodalmait, akkor a helyzet meg fog változni.

A szóvivő megjegyezte, hogy az első nyugati reakciók a START-ban való orosz részesség felfüggesztésére nem adnak okot reményre a párbeszédről vagy a tárgyalásokra való hajlandóságról. Mint mondta, Oroszország számára fontos, hogy megőrizze a türelmes megközelítést, miközben megvárja, hogy ellenfelei „megérjenek egy normális párbeszédre” – zárta szavait.

Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció vezetője a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy Moszkva biztonsági garanciákat nyújtott Joe Biden amerikai elnök hétfői kijevi látogatásához. A diplomata szerint máskülönben nem került volna sor a kijevi vezetőkkel való találkozóra.

Gavrilov felhívta a figyelmet arra, hogy ennek ellenére az ukrán fegyveres erők, amerikai jóváhagyással kedden folytatták az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió és az oroszországi Belgorod megye „barbár” lövetését amerikai HIMARS sorozatvetőkből.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a kijevi Biden-látogatást kommentálva azt hangoztatta, hogy „a bűnözőt a tetthely mindig visszavonzza”. Hozzátette: a Fehér Ház megpróbálta megmutatni a világnak, hogy hisz a Zelenszkij-rezsim sikerében, hogy a végsőkig akarja segíteni.

Zaharova egy zugszínház rossz produkciójához hasonlította azokat a hatáselemeket, amelyekkel „az amerikai elnök kijevi tartózkodásának megpróbáltak drámaiságot kölcsönözni”.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még