Interjú

Zelenszkij: Ukrajna új ellentámadásra készül

Halálra ítéltek három dzsihadistát Jordániában

A jordániai bíróság szerdán halálra ítélte az Iszlám Állam terrorszervezet három tagját, egyikőjüket távollétében, további nyolcra pedig börtönbüntetést szabott ki terrortámadások vádjával.

A börtönbüntetések időtartama öt és 20 év között van. Három másik vádlottat, köztük két nőt, felmentettek. A vád szerint az elítéltek aktívan terjesztették a terroristaszervezet eszméit, részt vettek két, a jordániai biztonsági erők ellen 2018 augusztusában elkövetett, hat halálos áldozattal járó terrortámadásban, illetve további merényleteket is terveztek.

Jordánia kulcsszerepet játszott az Iszlám Állam ellen harcoló, az Egyesült Államok vezette nemzetközi katonai koalícióban. Bár a műveletek során a terroristák Irak és Szíria térségeiben kikiáltott „államát” sikerült felszámolni, a környéken még mindig számtalan terrorista bujkál.

A dzsihadisták gerillataktikára váltva követnek el merényleteket Szíriában, Irakban és Jordániában civilek és a hadsereg, valamint a biztonsági erők tagjai ellen.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még