Interjú

Zelenszkij: Ukrajna új ellentámadásra készül

Zokogva búcsúztak a japánok kedvenc óriáspandájuktól, mielőtt visszaadták Kínának

Több óriáspandától is meg kell válnia a héten Japánnak. A fővárosból egy nőstényt, egy másik településről pedig további három állatot szállítanak át Kínába, ahol ez a ritka faj őshonos. A szaporításukért Kína felel, még azoknak az állatoknak a sorsáról is ők döntenek, amelyek egy másik ország állatkertjében születnek. Becslések szerint mintegy 1800 óriáspanda él vadon, míg további 500 a világ állatkertjeiben.

 

Hatalmas tömeg várakozott az út szélén a tokiói Ueno állatkert közelében, hogy legalább a teherautót láthassák, amely elszállította kedvenc óriáspandájukat.

A Hsziang Hsziang nevű nőstényt ugyanis kedden útnak indították Kína felé, a japánok nagy bánatára.

Kapcsolódó tartalom

Én nem láthattam vasárnap, amikor utoljára beengedték hozzá a nagyközönséget, de el akartam búcsúzni tőle. Nagyon szomorú vagyok, alig tudom abbahagyni a sírást” – mondta egy nő.

Az állat rajongói szerint Hsziang Hsziang egy különleges egyéniség, így rengetegen szerették volna még egyszer utoljára megnézni. Vasárnapra csak sorsolással lehetett jegyet szerezni a fiatal nőstény panda kifutójához. Összesen 2600 látogatót engedtek be, azonban 24-szer ennyien jelentkeztek a jegyekért.

@hirado.hu Búcsúzni kellett Hsziang Hsziangtól #hiradohu #hírek #panda #óriáspanda #japán #kína #állatkert #tokió #búcsú #foryoupage #foryou #nekedbe #fyp #fy ♬ original sound – hirado.hu

Biztos vagyok benne, hogy Hsziang Hsziang Kínában is igazi híresség lesz. Remélem, hogy erősíti a barátságot a két ország között” –  mondta egy szerencsés nő, aki az utolsók között láthatta Japánban a pandát.

Az öt éves nőstény azért is nagyon népszerű, mert a tokiói állatkertben született.

Most pedig azért szállították át Kínába, hogy párt találjanak neki és bevonják a pandák szaporítóprogramjába.

Jó volna, ha a pandák hosszabb ideig maradhatnának Japánban, így a gyerekeink gyakran láthatnák ezeket az állatokat. De el kell fogadnunk a kínaiakkal kötött megállapodást. Nagy kár” – vélekedett egy tokiói családapa.

A világon ugyanis szinte minden óriáspanda Kína tulajdona, ők döntenek a ritka emlősök sorsáról. Így van ez azoknak az állatoknak az esetében is, amelyek más országok állatkertjeiben születnek.

Kapcsolódó tartalom

A japánoknak ezért nemcsak a tokiói kedvencüktől kellett elbúcsúzni. A szigetország középső részén, Sirahama városában az állatkert pandái közül hármat utoljára kedden láthattak az érdeklődők. Két fiatal nőstényt innen is azért szállítanak el szerdán, hogy Kínában párt találjanak nekik. Egy idős hímet pedig korára való tekintettel visznek vissza szülőhazájába. Az állatkert négy megmaradt pandájához azonban a tervek szerint hamarosan egy fiatal hím érkezik, így folytathatják eddigi sikeres szaporítóprogramjukat.

Kiemelt kép: EPA/FRANCK ROBICHON

Ajánljuk még