A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a világ legnagyobb élelmiszer-segélyezési szervezetének óriási szerepe van abban, hogy a világ számos pontján sikerült az éhező embereken segíteni, hogy ők az otthonaikban tudjanak boldogulni, és ne induljanak újabb migrációs hullámok – számolt be róla az M1 Híradója. Hozzátette:
Magyarország ezzel a megállapodással jelentősen növeli hozzájárulását a globális éhezés elleni küzdelem sikeréhez.
„A Világélelmezési Program globális tevékenységéhez kapcsolódó pénzügyi forgalomnak a 70 százalékát innentől kezdve Budapestről fogják intézni. A WFP, tehát a Világélelmezési Program globális pénzügyi központjában, Budapesten nyolcvanan fognak dolgozni, a központ tavasszal már elkezdi a működését, a magyar állam tizenöt éven keresztül biztosítja a működési költségeket, valamint biztosítja a központ kialakításának költségeit” – mondta Szijjártó Péter.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a WFP vezérigazgatójával, David Beasley-vel folytatott találkozója után arról számolt be, hogy több hónapos tárgyalássorozatot lezárva, aláírták a megegyezést, amelyet jövő héten benyújtanak az Országgyűlésnek ratifikációra.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Facebook/Szijjártó Péter