Interjú

Zelenszkij: Ukrajna új ellentámadásra készül

Megmentettek két veszélyeztetett amazonasi folyamidelfint Kolumbiában

Kimentettek két veszélyeztetett amazonasi folyamidelfint a Rio Meta egyik mellékfolyójából Kelet-Kolumbiában, ahol a sekély víz csapdába ejtette őket – közölte a kolumbiai haditengerészet helyi idő szerint hétfőn.

A haditengerészet megosztott egy felvételt, amelyen több egyenruhás látható, ahogy függőágyakon szállítják a vízi emlősöket, majd szakemberek a földön ellenőrzik az állatok állapotát, miközben folyamatosan vízzel permetezik őket.

Kapcsolódó tartalom

A 140 kilogrammos nőstény delfint és 35 kilogrammos borját tizenhét perc alatt mentették ki a sekély folyóból, ahol csapdába estek. Miután szakértők meggyőződtek arról, hogy egészségesek, az állatokat szabadon engedték a mintegy ötszáz méterrel távolabbi Cano Juriepe-ben – mondta el Erika Gómez, az Omacha Alapítvány koordinátora.

Az alapítvány a biztonsági erőkkel, a környezetvédelmi hatóságokkal és a civil szervezetekkel együtt részt vett a venezuelai határ közelében február 13-án lezajlott mentőakcióban.

Az amazonasi folyami delfin élőhelye Brazíliától Venezueláig terjed, beleértve Kolumbiát, Perut, Ecuadort és Bolíviát. A Természetvédelmi Világszövetség veszélyeztetett fajként tartja nyilván az állatot. Az akár 2,8 méter hosszúra és 220 kilogrammosra is megnövő emlősre a halászat jelenti a legnagyobb veszélyt, de a folyók higanyszennyezettsége és a globális felmelegedés is szerepet játszik pusztulásában.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még