Az európai parlamenti képviselők az utóbbi időben serényen próbálják bepótolni lemaradásukat, és sorra jelentik be ajándékba kapott utazásaikat – írta az Index.
A portál szerint sietségüket a nemrég kirobbant brüsszeli korrupciós botrány váltotta ki, mely óta előzetes letartóztatásba került mások mellett az Európai Parlament egyik volt alelnöke, akinek az otthonában készpénzzel teli táskát rejtegettek.
Kapcsolódó tartalom
Korrupcióba keveredett az EP elnöke is: 125 alkalommal mulasztott el „ajándékokról” beszámolni
Titkos megállapodás állhat a brüsszeli korrupciós ügy hátterében
A lap emlékeztetett: a szabályozás szerint az európai parlamenti képviselőknek be kell jelenteniük minden olyan, harmadik fél által szervezett eseményt, amikor utazásukat és elszállásolásukat más fizeti. A nyilatkozatok beadásának határideje a rendezvényen való részvétel utolsó napját követő hónap utolsó napja.

A portál szerint a brüsszeli korrupciós botrány kirobbanása óta 103 nyilatkozatot nyújtottak be, és legkevesebb 53 képviselő sértette meg az Európai Parlament magatartási kódexét.
Kapcsolódó tartalom
Luxusban élt, mint egy filmsztár a brüsszeli korrupciós ügy főszereplője, Eva Kaili
Magyar baloldali politikus barátait viszik el Brüsszelben korrupció miatt
MTI/EPA/Julien Warnand