Aktuális

Sulyok Tamás: A köztársaságielnök-jelölést tisztelettel megköszönöm, a jelöltséget elfogadom

„Kétség sem fér hozzá, hogy Ukrajna előbb-utóbb modern harcirepülőket kap nyugati szövetségeseitől” – ukrán külügyminiszter

„Mivel Ukrajna nem tudja fizetni a lőszereket, ezért az Európai Uniónak kell állnia a számlát” – mondta az Európai Bizottság elnöke a müncheni biztonságpolitikai konferencián. Az ukrán külügyminiszter pedig egyre bizakodóbb a harci repülők ügyében. Azt mondta: csak idő kérdése, hogy a Nyugat ilyeneket is küldjön számukra. Közben a konferenciának otthont adó épület előtt több száz tüntető követelte a béketárgyalások megkezdését és a fegyverszállítmányok leállítását.

Az orosz-ukrán fronton járt Bahmutnál a brit Reuters hírügynökség stábja. Az újságíróknak nyilatkozó ukrán parancsnoki tiszt azt mondta: egyetlen reményük a nyugati fegyverek érkezése.

Reméljük, hogy előbb vagy utóbb megérkeznek az európai felszerelések: a tankok ls az ágyúk. Csak akkor tudunk ellenoffenzívába kezdeni” – fogalmazott a tiszt, számolt be róla az M1 Híradó.

Volodimir Zelenszkij államfő szombat esti videóüzenetében arról beszélt: az ukrán küldöttség biztató jeleket kapott nyugati politikusoktól a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián az újabb fegyverszállítmányokat illetően.

Kétség sem fér hozzá, hogy Ukrajna előbb-utóbb modern harcirepülőket kap nyugati szövetségeseitől” – jelentette ki a müncheni konferencián Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

Több időt vesz igénybe, mint a tankok szállítása, ezt megértjük. De a dolgok állása szerint a repülőgépek szállítása elkerülhetetlen” – mondta az ukrán külügyminiszter.

Bár vadászgépet nem ígért, támogatásáról biztosított Rishi Sunak brit miniszterelnök minden olyan országot, amely valóban rászánná magát a harci repülők szállítására.

Kapcsolódó tartalom

Hegyeket is megmozgatna az Európai Unió annak érdekében, hogy fenntartsa Ukrajna katonai támogatását” – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Jelenleg a szabványosított lőszerek szállításáról folynak az egyeztetések, amit vagy uniós vagy tagállami szinten finanszíroznánk. Mivel Ukrajna most nincs abban a helyzetben, hogy magának fizesse a lőszereket, ezt nekünk kell megtennünk” – érvelt Ursula von der Leyen.

Kapcsolódó tartalom

Soha nem volt olyan erős az Ukrajna melletti nemzetközi szolidaritás, mint most” – szögezte le Antony Blinken amerikai külügyminiszter, miután tárgyalóasztalhoz ült ukrán kollégájával.

Az elmúlt huszonnégy órában tartott megbeszélések alapján kijelenthető, hogy Ukrajna támogatottsága minden eddiginél erősebb! Szinte minden itt megjelent ország támogatja Ukrajnát és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy győzedelmeskedjen az orosz agresszióval szemben” – fogalmazott az amerikai külügyminiszter.

Egy teljes NATO-hadosztály felállítását vállalja Németország” – mondta a német védelmi miniszter. Boris Pistorius arról beszélt:

Németországban a valaha volt legnagyobb, 100 milliárd euró összegű haderőfejlesztési program zajlik.

Sokan vannak azonban Németországban, akik sem a német fegyverkezéssel, sem a NATO- és EU-tagállamok ukrajnai szerepvállalásával nem értenek egyet. Több száz tüntető gyülekezett a konferenciának otthon adó épület előtt: azonnali fegyverszünetet és béketárgyalásokat sürgettek, s fegyverkezés helyett lefegyverzést szorgalmaztak.

Véget kell vetni ennek az embertelen háborúnak! Már legkevesebb százezer polgári és katonai áldozata van ukrán és orosz oldalról egyaránt. Ezt be kell fejezni. Ez egy óriási katasztrófa, amit az emberekre erőltetnek” – mondta egy tüntető.

Szeretnénk, ha az emberek ellenállnának a háborúnak. Nem csak Ukrajnában, mindenütt. A kormánynak nem lenne szabad fegyverkeznie és fegyvereket szállítania” – fogalmazott egy másik. A felvonuló békepárti tüntetők útja egy ukránpárti demonstrációt keresztezett, az itt gyülekezők épp ellenkezőleg, a fegyverszállítmányok fokozását követelték a konferencián összegyűlt politikusoktól és diplomatáktól.

Ajánljuk még