Aktuális

Kocsis Máté: A Fidesz-KDNP frakcióülésén döntenek az új államfőjelölt személyéről

Valóságos csoda: csaknem 300 órával a földrengés után emelték ki a gyermeket a romok alól

Három ember, köztük egy gyerek került elő a romok alól 296 órával a Törökország déli és Szíria északi részét megrázó földrengés után – jelentette a TRT török állami televízió szombaton.

A felvételeken látható, ahogy a mentőcsapat tagjai hordágyon viszik a törmelékek alól kimentett férfit és nőt a készenlétben várakozó mentőautókhoz, miközben az orvosok már kezelésbe vették a kimentett gyereket.

Egyelőre nem tudni többet a túlélőkről, azonnal kórházba szállították őket.

Kapcsolódó tartalom

Az AFAD török katasztrófavédelmi hatóság pénteki közleménye szerint több mint 40 ezer fős, helyi és külföldi alakulatokból álló csapat kutatja folyamatosan az összedőlt épületek törmelékeit túlélők után kutatva.

A 7,8-as erősségű földrengés áldozatainak száma szombaton átlépte a 45 ezret, noha a szíriai halálozások száma néhány napja 5800 körül stagnál. A sebesültek száma meghaladja a százezer főt; Törökországban mintegy 264 ezer lakás vált a földdel egyenlővé.

Kiemelt képünk: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánljuk még