Fontos

Ma 15 órától miniszterelnöki évértékelőt tart Orbán Viktor

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Illegális favágók 28 évet kaptak négy őslakos meggyilkolásáért Peruban

Öt illegális favágó 28 év börtönbüntetést kapott négy őslakos, köztük Edwin Chota erdőirtás ellen kampányoló vezető meggyilkolásáért – számolt be róla a The Guardian brit napilap online kiadása szombaton.

A bíróság szerint a 2014-es bűncselekmény során a vádlottak Peru brazil határának közelében, az Amazonas mélyén előbb kínzásnak vetették alá áldozataikat, utána ölték meg őket.

Edwin Chota elkötelezetten harcolt azért, hogy

őslakos közössége földjogokhoz jusson a perui Ucayali régió általuk lakott területein, és így megvédhessék a favágók és kereskedők elől az erdőt, amely otthont nyújt nekik.

A National Geographic és a The New York Times többször is bemutatta Chota tevékenységét, amelyekben a vezető beszámolt azokról a halálos fenyegetésekről is, amelyek őt és közösségének tagjait érték.

A tragikus esemény után 2015 nyarán a Chota vezette közösség végül 80 ezer hektárnyi terület felett kapott földbirtokosi jogokat.

„A régóta várt ítélet tragikus emlékeztetője azon veszélyeknek, amelyek a környezetvédőket érik, egyúttal felhívja a figyelmet az általuk óvott területek fokozottabb védelmére”

– nyilatkozta a The Guardiannak Shruti Suresh, a Global Witness nemzetközi környezetvédelmi szervezet egyik kampányvezetője. Hozzátette: az eset rámutat az igazságért folyó, évekig tartó küzdelem fontosságára is.

Az öt férfi ügyében hozott ítéletet a közösség tagjai és az áldozatok özvegyei is üdvözölték.

A Global Witness egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt évtized során több mint 1700 környezetvédő fizetett az életével tevékenységéért. A koronavírus-járvány idején különösen megugrott a környezetvédők és őslakos vezetők elleni halálos támadások száma: 2021-ben a regisztrált gyilkosságok 78 százaléka a brazíliai, perui és venezuelai Amazonas térségében történt.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még