Aktuális

Sulyok Tamás: A köztársaságielnök-jelölést tisztelettel megköszönöm, a jelöltséget elfogadom

Kiderült, mi okozta a tömeges halpusztulást az Oderán

Az Európai Bizottság által pénteken közzétett jelentés szerint mérgező algák okozták a tavaly július és augusztus között bekövetkezett tömeges halpusztulást az Odera folyó lengyel és a német szakaszán.

A bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség közös jelentésében az áll, hogy tudományos bizonyítékok alapján, a mintegy 360 tonna hal pusztulását az aranyalga virágzása okozta.

A jelentésből az is kiderül, hogy ennek az algafajnak az elszaporodásához valószínűleg az Odera magas sótartalma sótartalma vezetett, amely ipari szennyvíz kibocsátása miatt növekedett a kérdéses időszakban. Az aranyalga elburjánzáshoz továbbá hozzájárult még a nyári szárazság és az ebből eredő alacsony vízszint, amely visszafogta a folyó áramlását és akadályozta só hígulását.

Kapcsolódó tartalom

Virginijus Sinkevicius a környezetvédelemért, óceánokért és halászatért felelős uniós biztos az testület által kiadott sajtóközleményben hangsúlyozta: „az Odera folyóban bekövetkezett halpusztulás, arra világít rá, hogy az ember által okozott szennyezés, a biológiai sokféleség csökkenésével és az éghajlatváltozással párosulva ilyen drámai helyzetet képes teremteni, amelynek szörnyű következményei lehetnek az emberekre, a gazdaságra és a bolygóra nézve.”

„Nem engedhetjük meg, hogy hasonló katasztrófa még egyszer megtörténjen” – hívta fel a figyelmet. A jelentés felhívta a figyelmet jövőbeni incidensek megelőzése érdekében a nemzetközi vízgyűjtőkben fokozottan nyomon kell követni a szennyezéseket és ezekről kötelező jelentéstételt kell bevezetni.

Ajánljuk még