Aktuális

Sulyok Tamás: A köztársaságielnök-jelölést tisztelettel megköszönöm, a jelöltséget elfogadom

Iszlamisták megrohamoztak egy rendőrőrsöt Karacsiban

Iszlamista fegyveresek megrohamozták a központi rendőrőrsöt a dél-pakisztáni Karacsiban pénteken, a heves tűzpárbajban és gránátrobbanásokban legkevesebb hét ember életét vesztette.

A biztonsági erők megtisztították az ötszintes épület három emeletét és a tetőt – közölte Murtaza Vahab, Szindh tartomány kormányzatának szóvivője. A karacsi rendőrség orvosa a Reuters brit hírügynökséggel közölte, hogy hét ember – köztük három támadó – halt meg, hatan megsebesültek.

A támadás kezdetekor több robbanás és egy erős detonáció hallatszott. A rohamot a Pakisztáni Tehrík-i-Taliban (PTT), a pakisztáni tálibok szervezete vállalta magára.

Rana Szanaulla Hán pakisztáni belügyminiszter szerint öt vagy hat fegyveres vett részt a támadásban, kézigránátokat dobálva próbáltak meg behatolni az épületbe. A kapura a miniszter szerint rakétát lőttek. A támadás idején mintegy harminc rendőr tartózkodott az őrsön. Az Arab-tenger partján fekvő húszmillió lakosú városban működik az ország legnagyobb kereskedelmi kikötője.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még