Baleset

Meghalt egy strandoló, miközben egy repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a tengerparton

Azonosította az Egyesült Államok az al-Kaida új vezetőjét

Az amerikai külügyminisztérium szerdán megerősítette azokat az információkat, amelyek szerint Szaif al-Adel egyiptomi veterán katona az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat új vezetője, aki jelenleg Iránban tartózkodik.

Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy Washington egyetért azzal a hétfőn kiszivárogtatott ENSZ-jelentéssel, amely szerint a világszervezet azt feltételezi, hogy Szaif al-Adel a terrorszervezet de facto új vezére.

(Fotó: FBI)

Price továbbá megvádolta Iránt, hogy segíti a terrorhálózatot azzal, hogy elnézi, hogy annak tagjai az országban tartózkodnak. „Biztonságos tartózkodási lehetőséget biztosítva az al-Kaidának Irán újabb példát szolgáltat arra, hogy széles körben támogatja a terrorizmust és azzal együtt a közel-keleti és még tágabb térség destabilizálását” – fogalmazott a szóvivő.

Kapcsolódó tartalom

Szaif al-Adel azután vált az al-Kaida új vezetőjévé, hogy elődjét, Ajmán az-Zaváhírit tavaly nyáron megölték egy amerikai légicsapásban, Kabulban.

A terrorszervezet ugyanakkor nem ismeri el hivatalosan Ajmán az-Zaváhíri halálát.

A 62 éves Szaif al-Adel az egyiptomi hadsereg ezredese volt, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a tanzániai és kenyai amerikai nagykövetségek ellen 1998-ban elkövetett robbantásos merényletek miatt körözi.

Az amerikai kormány 10 millió dollárig terjedő díjat ajánlott fel bármilyen információért, amely Szaif al-Adel letartóztatásához vezethet.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még