A mentőcsapatokat is megrázta, amikor élve húztak ki a romok alól egy 42 éves nőt Kahramanmarasban szerdán. Az asszony 222 órát töltött odalenn, de az állapota stabil.
Néhány órával később Antakyában is szerencséjük volt a kutatócsapatoknak: egy anyát és két gyermekét találták meg a romok alatt. Mindhármukat kimentették, de folytatják a kutatást – két további túlélőt sejtenek az épület maradványai között.
Hadihajó állomásozik az iszkenderuni kikötőben. Ideiglenes kórházat állítottak fel a fedélzetén, miután a környező városok kórházai megteltek a földrengés sebesültjeivel.
Kapcsolódó tartalom
Már több mint kétezer embert kezelnek itt, de ennél is több segítségre lenne szükség: a túlélők ugyanis folyamatos ápolást igényelnek. Legtöbbjük alultáplált, dehidratált, sebeik pedig könnyen elfertőződhetnek.
Ankara számára komoly gondot jelent a földrengés következtében hajléktanná vált több mint egymillió ember is. Az ország EU-csatlakozásért felelős minisztere szerint most az ő helyzetük megoldásán dolgoznak.
„A sátrak és konténerek ideiglenes és gyors menedéket jelentenek. A konténerházak egy bizonyos ideig tartanak, mindkettőből rengeteget állítanak elő a gyáraink. Emellett már mintegy 150 ezer sátrat kaptunk külföldről is, és még váruk további 50 ezret” – mondta a miniszter.
Hozzátette: Katartól újabb konténerházak is érkeznek, azok, amelyeket a futball-világbajnokság idején használtak az öböl menti országban.
Az egészségügyi ellátás jelenti a legnagyobb problémát Szíriában is. Sokan meghaltak a térségben dolgozó egészségügyisek közül a földrengésben. Mások az elveszített családtagjaik temetésével vannak elfoglalva, ezért nincsenek most itt – mondta egy ápoló.
Több szíriai városban önkéntesek vették át a mobil klinikák irányítását, hogy legalább az alapvető orvosi ellátást biztosítsák a rászorulóknak.
Az ENSZ képviselői nemrég bejelentették, tárgyalásokat kezdeményeznek az Aszad-kormánnyal, és a következő három hónapban 140 milliárd forint értékű humanitárius segéllyel támogatják Szíriát.
Kapcsolódó tartalom
Azt kérték a damaszkuszi kormánytól, nyisson meg még két határátkelőt Törökország felé, hogy a lázadók irányította északi területekre is eljuthasson a segítség.
A katasztrófa a polgárháború sújtotta országban is csökkentheti a politikai széthúzást. Másfél héttel a rengések után sikerült Damaszkuszból átjuttatni az első segélykonvojt a kormány ellen lázadó frakciók által irányított területre.
Eközben a világszervezet szakértői arra figyelmeztetnek: Szíria északi területein már a földrengések előtt is felütötte a fejét a kolera. Sokan attól tartanak, hogy a koronavírus is új erőre kaphat a térségben.
Kapcsolódó tartalom